Kultúra

Törölték a mesterséges intelligencia által írt film világpremierjét a közfelháborodás miatt

A mesterséges intelligencia (MI) arról írt forgatókönyvet, hogy az MI gyárt filmeket.

Törölték a The Last Screenwriter londoni világpremierjét azt követően, hogy a szakmai berkekben heves tiltakozás fogadta a teljes egészében a mesterséges intelligencia által írt filmet – írja a Guardian.

A bemutatót a londoni Prince Charles moziban tartották volna vasárnap, ám a jellemzően kult-és művészfilmeket játszó mozi közösségi oldalán arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a vetítés elmarad.

Az elmúlt 24 órában kapott visszajelzések rávilágítottak arra, hogy a közönségnek komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia írta a filmet, amely egyúttal az iparággal kapcsolatos aggályokat is felvet

– írták a közleményben, amelyhez hozzátették: a The Last Screenwriter egy filmszakmai kísérlet, ám a nézői visszajelzésekre hallgatva nem mutatják be a filmet. Peter Luisi rendező azt nyilatkozta, hogy közel kétszáz panaszt kaptak a film miatt, ezért tekintettek el a nyilvános bemutatótól, a stáb számára szervezett zártkörű vetítést azonban ennek ellenére megtartják.

A The Last Screenwriter kellően meta sztori: egy ünnepelt forgatókönyvíróról szól, akinek alapjaiban rengetik meg a világát a mesterséges intelligencia által írt forgatókönyvek, ám hamarosan ő is a bűvkörükbe kerül.

Azt hiszem az emberek nem tudnak eleget erről a projektről. Csak annyit hallanak meg, hogy az első MI által írt film, rögtön az ellenséget látják ebben, és dühösek lesznek ránk. Nem hiszem, hogy ha forgatókönyvírók igazán rászánnák az időt, és elmélyednének abba, miért csináltuk meg a filmet, akkor is elítélnének engem, mert végülis én is közéjük tartozom. Én ezzel akarok hozzájárulni az ügyhöz

– nyilatkozta a filmről Luisi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik