Kultúra

Meghalt Felkai Miklós, az Apostol korábbi gitárosa

Miki Felkai / Facebook
Miki Felkai / Facebook
Hetvenhárom éves volt.

Szombaton, hosszan tartó betegség után elhunyt az Apostol és a Color egykori tagja, Felkai Miklós, a kalapos gitáros – vette észre a HVG a Hard Rock Magazin hírét.

A pályáját a Nautilusban kezdő, majd a Rangers nevű zenekarban folytató Felkai két társával, Pikó Sándorral és Tikász Sándorral együtt 1969-ben alapították meg a debreceni Lux együttest, ami ma is létezik. A zenész 1975-ben aztán Budapestre tette át a székhelyét, hiszen előbb az Apostol, majd 1980-ban a Color tagja lett.

A Petőfi Csarnok két Gitárpárbaját (1986, ill. 2002) is megszervező Felkai 1988-ban szólólemezek kiadásába kezdett: ezeket F. F. Miki, illetve Felkai Miklós néven készítette el, de további zenekarokat is életre hívott. Előbb létrehozta a Felkai Blues Brothers-t (1994; 1997-től Felkai Jam), valamint a Fantomast (2012), majd a Jam Force-ot (2023).

A gitáros pályája során számos zenész munkáiban működött közre: játéka többek között Presser Gábor, Dés László, Szörényi Levente, illetve Varga Miklós dalaiban hallható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik