Erős, néhány óra alatt szomorú véget érő történetről számolt be Facebook-oldalán hétfő reggel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL): az épp hatvanéves történet középpontjában egy debreceni testvérpár, a tizenkilenc éves Hódi Péter, illetve két évvel fiatalabb öccse, István áll, akik Hajdúszoboszlóról elindulva próbáltak átjutni a vasfüggöny túloldalára.
Az 1963 tavaszán a debreceni repülőklub tagjává vált, csak alapfokú vitorlázó vizsgával rendelkező – a motoros gépeket tehát egyáltalán nem ismerő – Pétert novemberben kirúgták a gimnáziumából, tanulmányait pedig Hajdúszoboszlón folytatta, oroszul, angolul és németül beszélő testvére pedig már 1963 eleje óta magántanuló volt, hiszen disszidálási kísérlete miatt tőle is megvált az iskola, így magántanulóként lépkedett tovább az érettségi felé.
Az önállóan csak iskolakört tenni tudó idősebb fiút 1963 végén repülőtiszti iskolára javasolták, felvételi kérelmét az orvosi vizsgálat során azonban nem bírálták el pozitívan, így valószínűleg emiatt döntött úgy, hogy a repülőtérről ellopja egy Z-326 típusú repülőgép leírását, a dokumentum eltűnését azonban senki sem jelentette.
A testvérek végül 1964 júniusának első óráiban léptek akcióba: előbb feltörték a mindössze egy hetvenéves asszony által felügyelt repülőtér hangárát, majd az üzemanyagtároló drótkerítését felvágva feltöltöttek egy TRÉNER 4 típusú, HA-TRU jelzésű kétszemélyes, légcsavaros gépet, végül pedig gond nélkül felszálltak. Magyarfalva körzetéig jó eséllyel sima útjuk volt, sőt, nem is emelkedtek száz méteres magasság fölé, így
A leszállás után a fiúk tőlük nyolcszáz méterre határőröket láttak, így ismét felszálltak, majd Ausztria felé elhagyták az ország légterét. A végzetes hibát végül itt követték el:
A csehszlovák Zlin-326 javíthatatlanná vált, a pilóta és utasa pedig egy osztrák kórházba került, ahol a Californiai Magyarság című lap szerint (1964. jún. 19.)
az osztrák kormány menedékjogot adott a két bátor menekültnek.
Ez végül semmit sem segített, így Hódi Péter végül
míg öccse
A vizsgálatok során kiderült, hogy a Magyar Honvédelmi Szövetség tulajdonában lévő repülőterek vagyonőrzése hosszú évek óta visszatérő problémát jelent, arra ugyanis egyszerűen nincs pénz. Hajdúszoboszlón emellett több másik szabályt sem tartottak be, így az üzemanyag csaptelepe a kötelező érvényű utasítás ellenére sem lett minden használat után leszerelve, majd biztonságos helyre elzárva.
A poszt teljes hosszában itt olvasható: