Kultúra

Azért nem Schwarzenegger kapta a Robotzsaru főszerepét, mert akkora volt, mint egy kétajtós szekrény

Orion Pictures Corporation/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
Orion Pictures Corporation/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
Nem fért be abba a képbe, amit a rendező elképzelt.

Egészen prózai okból nem Arnold Schwarzenegger kapta a Robotzsaru című film főszerepét: túl nagy volt hozzá – írja a Collider.

A nyolcvanas évek akciófilmjeit lehetetlen volt Schwarzenegger nélkül elképzelni, a Terminátor, a Kommandó, a Ragadozó, illetve a Menekülő ember főszerepét játszó egykori Mr. Olympiának esélye sem volt azonban arra, hogy a Robotzsaruban is a címszereplőt alakíthassa, hiszen a félig robot, félig ember bűnüldöző számára tervezett ruhába

a színész egyszerűen nem fért bele, így hét hónappal végül a szinte alig ismert Peter Weller kapta meg a lehetőséget.

A rendező Paul Verhoevennek, illetve a készítőknek emellett több erős érve is volt amellett, hogy ne a későbbi kaliforniai kormányzó bújjon a jövő Detroitjában lelőtt, majd a modern technikának köszönhetően újra talpra álló rendőr bőrébe, hiszen olyan színészt kerestek, aki

sokkal vékonyabb testalkatú, edzett, az álla és az ajkai pedig az arc jó részének eltakarásakor kimondottan szépek legyenek.

Ez a maratonfutó Wellernél mind megvolt, aki a szerephez szükséges érzékenységet is jól hozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik