Kilencven évvel ezelőtt valószínűleg senki nem jósolta volna azt, hogy a csupa aranyos és szerethető figura mellett épp egy zsémbes kacsából lesz a Disney egyik legnépszerűbb karaktere. Mégis így lett: Donald kacsa állandó mérgelődése és bénázása beette magát a nézői szívekbe, és népszerűsége azóta is töretlen. Ebből fakadóan nem meglepő, hogy Mickey egérhez hasonlóan neki is van napja: június 9-én találjuk a naptárban a Donald kacsa napot, amely nem a karakter hivatalos születésnapja – azt a szerencsétlenségét predesztinálva egy márciusi péntek 13-ra datálják –, hanem az az alkalom, amikor először jelent meg a vásznon: 1934. június 9-én, azaz éppen kilencven éve.
Ellensúlyozni kellett Mickey egér kedvességét
Az 1930-as években egy egér már a popkulturális hódító útját taposta: bár Walt Disney Mickey egere még nem igázta le a világot, már szorgalmasan gyűjtögette a rajongóit. A kedves, mókás, hősies – azaz csupa pozitív tulajdonsággal ellátott – karakter mellől azonban Disney hiányolta az ellenpólust, egy szerencsétlenebb, gyarlóbb, mogorvább alakot. Az új figurába sikerült is mindent belesűríteni: rettentően türelmetlen, pillanatok alatt felidegesíti magát, végtelenül pesszimista, soha semmi nem akar összejönni neki, ráadásul még morálisan megkérdőjelezhető döntései is vannak. Az, hogy mindez miért épp egy Donald nevű kacsa képében manifesztálódott, nyilván egy sor legenda alapját képzi: az egyik szerint Clarence Nash, a karakter legendássá váló hangja eredetileg egy ideges kecskegidát próbált imitálni, ez ihlette meg Disney-t; egy másik szerint Donald Bradman amerikai krikettsztár és egy angolul ducknak nevezett sportszakkifejezés volt az inspiráció, de hivatalosan sosem erősítették meg egyik pletykát sem.
A június 9-ét ma már Donald kacsa napként tartják számon, 1934-ben ugyanis ezen a napon mutatták be hivatalosan a The Wise Little Hen című hétperces animációs filmet, amelyet a karakter első megjelenésének szokás tulajdonítani. Valójában nem teljesen pontos az időpont: egyrészt a kisfilmet két alkalommal láthatta már addig a közönség két másik bemutatón, másrészt egy hasonló kacsa alakja már három évvel korábban felfedezhető volt a The Adventures of Mickey Mouse című könyv hátoldalán. És bár Donald kacsa esetében nem lehet nem megemlíteni nadrágtalanságát, az ebben a változatban látható állat viselt nadrágot, mégpedig egy zöld kantárosat. Az 1934-es verzióban azonban már alul pucér volt, ekkor kapta meg a jellegzetes kék matrózruháját és a kalapot. A ma ismert formáját 1936-ban nyerte el, a kacsa megalkotásában Carl Barks, Dick Lundy és Art Babbett is részt vett.
Donald kacsa eredetileg csak mellékszereplő lett volna, ám nagyon hamar rendkívül népszerű lett a zsémbes szárnyas, egy 1938-as közvéleménykutatás szerint mindössze négy év alatt népszerűbb karaktere lett a Disney-nek, mint Mickey egér. Az 1940-es éveket már abszolút a kacsa dominálta: ekkor kapott saját képregényt, és immár több animációs film készült róla, mint riválisáról. Közben a Donald-univerzum is egyre bővült: 1940-ben kapott maga mellé barátnőt Daisy kacsa személyében, emellett három unokaöccse is volt – magyar fordításban Tiki, Niki és Viki. A kilenc évtizede alatt többszáz animációs filmet, képregényt, sorozatot ihletett, tizenegy Oscar-jelölést és egy díjat tudhat magáénak, a matrózruhás kacsa képével a mai napig gyakorlatilag bármit el lehet adni. Szintén érdekesség, hogy a nagyon jellegzetes kacsahangot eddig a karakter kilencven éve alatt összesen ketten adhatták: a már említett Nash, aki maga tanította be Tony Anselmót, aki a mai napig a kacsa szinkronhangja, és „üzleti titoknak” nevezte azt, hogyan adja ki a nagyon jellegzetes, de utánozhatatlan hangot.
A Heil Hitlerező Donald Oscart nyer, majd az amerikai hadsereget poszterkacsája lett
A szárnyas nemcsak a nézők, de az Akadémia körében is népszerű volt, összesen tizenegyszer jelöltek Oscarra olyan filmet, amelyben szerepelt. A díjat egy viszonylag ismeretlenebb, ám annál hazafiasabb rajzfilmért kapta meg: A Führer arcában Donald náci uniformisban Heil Hitlerezik – nadrág természetesen itt sincs rajta –, végül pedig arra jön rá, hogy Amerikánál nincs is jobb dolog a világon, meg is ölel gyorsan egy miniatűr Szabadság-szobrot.
A patriotizmus azonban nemcsak ezen a téren nyilvánult meg: a karakter az amerikai hadsereg szolgálatába is beállt. A Disney többek közt azzal vette ki a részét a második világháborúból, hogy figuráiból – Bambi kivételével – propagandaeszközt csinált, és ebben a kacsa járt az élen. Az amerikai hadügyminisztérium például hivatalosan is besorozta Donaldot a hadseregbe 1941-ben, ezt követően pedig sorra készültek az olyan animációk, amelyben már a hadseregben szolgál. De másféle edukációs, ösztönző célra is felhasználták a kacsát: az 1942-ben megjelenő The New Spiritben Donald rádöbben, hogy igenis hazafias kötelesség adót fizetni, mivel azzal is hozzájárul a hős katonák sikeréhez.
Disney-ék közel 1200 jelvényt terveztek a hadsereg számára a mesefigurákkal, ezek közül a legnagyobb számban a kacsa jelent meg, alakját ráadásul szinte az összes katonai repülőgépre ráfestették. Az amerikai katonák szerették, mert nem tipikus hős volt, hanem forrófejű, mégis emberi. Donald kacsa 1984. május 19-én kapta meg a leszerelési papírjait az amerikai hadügyminisztériumtól, ám a háborút követően sem hagyott fel a közszolgálattal: több edukációs jellegű kisfilmben szerepelt, amelyben többek közt azt szemléltette a gyerekek számára, hogyan kerüljék el a baleseteket. Katonai karrierjét azonban nem jegelte örökké, legalábbis a képernyőn biztos nem: az 1987-ben debütáló Kacsamesék azzal kezdődik, hogy Donald azért hagyja rá három unokaöccsét Dagobert bácsira, mert bevonul az amerikai haditengerészethez.
Popkulturális jelenség
A zsörtölődő kacsa tehát jócskán túlnőtt azon, hogy Mickey egér mellett asszisztáljon. Ahogy az El Pais jubileumi cikkében is írta, Mickey egér egyértelműen a Disney királya, a herceg azonban Donald kacsa, amelynek ennek megfelelően más kategóriát képvisel. A Disney nyilván nem adhatta elsőszámú szimbólumát másoknak, ám a kacsával más volt a helyzet, szabadabb felhasználási lehetőségeket biztosított a gigacég. Így történt, hogy 1947-ben például megengedték, hogy az Oregoni Egyetem kabalaállata legyen, de egy brazil focicsapat, a Botafogo is őt választotta hivatalos kabalának. 1995-ben aszteroidát neveztek el róla, 2005-ben saját csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán, és ha ez még nem lenne elég, Elton John 1980-ban Donald kacsának öltözött New York-i koncertjén. A történethez hozzátartozik, hogy a lehetetlen jelmezekhez egyébként is feltűnően vonzódó énekes azt kérte a legendás amerikai jelmeztervezőtől, Bob Mackie-től, hogy „hozza ki magából a legrosszabbat”. Mackie válaszul tervezett egy Donald kacsa-jelmezt, amelyben az előadó sem ülni, sem járni nem tudott, ráadásul komoly röhögőgörcs kínozta, miközben előadta a Your Songot.
Elmondható tehát, hogy Donald egyértelműen a világ leghíresebb kacsája, ám van egy skandináv ország, ahol nagyjából istenként tisztelik a nadrág nélküli szárnyast: Finnországban a mai napig rendkívül komoly kultusza van a karakternek. Az országban 1951-ben adták ki először Aku Ankka címmel – ez a figura finn neve – a kacsa történeteiről szóló képregényt, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
Szinte hagyománnyá vált, hogy a finn gyerekek ebből tanulnak meg olvasni, és gyerekeknek is ezt hagyományozzák tovább: egy 2022-es tanulmány szerint a finnek negyven százaléka tulajdonítja Donald kacsának azt, hogy megtanult olvasni. A kacsás képegény nemhogy a mai napig megjelenik, de olyan döbbenetes olvasottsága van, amelyért a nyomtatott lapok bárhol ölni tudnának: 574 ezer előfizetőjük van, amihez nem árt hozzátenni, hogy egy 5,5 milliós országról van szó – Finnországban tehát minden tizedik embernek van Aku Ankka-előfizetése.
De vajon mi vonzza ennyire a finneket egy mogorva kacsában? Hannu Raittila finn író egy interjúban fejtette ki gondolatait arról, hogy miért ilyen fontos honfitársainak a karakter:
Donald állandóan ilyen-olyan nehézségekkel, fenyegetésekkel küzd. A hős kacsának úgy kell kivágnia magát a kiszámíthatatlan helyzetekből, hogy kizárólag az eszére és a szűkös lehetőségeire támaszkodik. Ez pedig tökéletesen rezonál azzal a képpel, amely Finnországról él az emberek fejében arról, ahogyan az ország lavíroz a világpolitika keresztáramlatain.
