Kultúra

Meghalt A Keresztapa producere, Albert S. Ruddy

Gregg DeGuire/Getty Images for Australians In Film
1183037051
Gregg DeGuire/Getty Images for Australians In Film
1183037051
Kilencvennégy éves volt.

Röviddel 94. születésnapja után elhunyt Albert S. Ruddy kanadai filmproducer, minden idők egyik legsikeresebb producere – írja a Deadline.

A cikk szerint a Paramounton futó The Offerben Miles Teller által játszott szakember utolsó mondatában kijelentette:

A játéknak vége, de megnyertük a meccset.

A Montrealban született, de New Yorkban felnőtt Ruddy pályáját úszóként indította, családja szerint kis híján az olimpiai csapatnak is a tagja lett, de már korán nyilvánvalóvá vált erős írói vénája ellenére végül programozó lett belőle. Később aztán a film felé fordult, producerként pedig két Oscarral is elismerték:

előbb A Keresztapa (1972), majd a Millió dolláros bébi (2004) miatt vehette át az aranyszobrot,

amik mellé két Arany Glóbuszt, illetve egy David di Donatello-díjat is besöpört.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik