Fegyveres rablás során agyonlőtték Johnny Wactor amerikai színészt, az egyik leghosszabb ideje futó szappanopera, a General Hospital egyik szereplőjét. A 37 éves férfi halálhírét édesanyja erősítette meg a TMZ-nek.
A Los Angeles-i rendőrség szerint Wactorra akkor lőttek rá szombat éjjel, amikor három férfit talált az autójánál, akik épp a jármű katalizátorát próbálták ellopni. A lap szerint a színész nem próbálta meg megállítani az elkövetőket, ám azok fegyvert rántottak, és rálőttek a színészre. Wactort kórházba vitték, ám életét már nem tudták megmenteni. A három férfinak sikerült elmenekülniük a helyszínről, azóta is keresik őket.
Wactor elsősorban tévés produkciókban tűnt fel, legismertebb szerepe Brando Corbin volt a General Hospital című szappanoperában, amely a leghosszabb ideje, 1963 óta futó amerikai darabja a műfajnak. A színész két év alatt több mint 160 epizódban szerepelt. Emellett olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Westworld, a Gyilkos elmék vagy a The OA.
A színésztől a sorozat hivatalos közösségi felületein is búcsúzott, ahol azt írták, „páratlan ember volt, akivel minden egyes nap öröm volt a munka.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon