Kultúra

Francis Ford Coppolát azzal vádolják, hogy statisztákat próbált megcsókolni a Megalopolis forgatásán

Gabriele Maricchiolo / NurPhoto via AFP
Gabriele Maricchiolo / NurPhoto via AFP

Francis Ford Coppola évtizedek óta próbálta tető alá hozni új filmjét, a Megalopolist, melyet végül saját zsebéből forgatott le – ehhez még a szőlőültetvényeit is eladta. A rendezőt néhány nappal a film cannes-i bemutatója előtt azzal vádolták meg stábtagok, hogy a forgatáson statisztákat próbált megcsókolni – írja a New York Times.

Azt az Apokalipszis most elhíresült forgatási körülményei óta tudni lehet, hogy a rendező elég elszánt, ha a filmjeiről van szó – annak idején a hathetesre tervezett forgatás tizenhat hónapra húzódott, a szélsőséges időjárás, a színészekkel való folyamatos konfliktusok és egy szívroham is megnehezítette a munkát. Bár több szereplő, köztük Adam Driver, pozitívan nyilatkozott a Megalopolis készítésével kapcsolatos tapasztalatairól, más források a Guardiannek úgy fogalmaztak, majdnem olyan feszült és kaotikus volt a forgatás, mint az Apokalipszis mostté. Egyebek mellett a lap több forrása kifogásolta Coppola nőkkel szembeni viselkedését a forgatáson.

Állítólag többször az ölébe húzott a női szereplőket, egy éjszakai klubjelenet során pedig a szemtanúk szerint bejött a forgatásra, és megpróbált megcsókolni néhány hiányos öltözetű női statisztát. Elmondása szerint „próbálta őket hangulatba hozni”.

Coppola képviselője válaszul Darren Demetre executive producer Hollywood Reporter által közzétett nyilatkozatára hivatkozott, amelyben azt írta: „Nem volt tudomásom semmilyen panaszról, amely zaklatásra vagy visszaélésre vonatkozott volna a projekt során”. Demetre azt is megjegyezte a nyilatkozatban, hogy a klubjelenet kétnapos forgatása során a rendező

körbesétált a forgatáson, hogy megteremtse a jelenet hangulatát azzal, hogy kedvesen megölelte és arcon csókolta a szereplőket és a háttérszereplőket. Így akarta inspirálni a színészeket, és megteremteni a klubhangulatot, ami nagyon fontos volt a film szempontjából.

Mariela Comitini, a Megalopolis első rendezőasszisztense most a Timesnak azt írta: „Elmondhatom, hogy Francis Ford Coppola mellett dolgozni megtiszteltetés volt. Végignéztem, ahogy Francis vibráló, professzionális és pozitív környezetet teremtett a forgatáson, bárcsak részese lehetnék a cannes-i ünnepségnek is! Az iparág egyik legelismertebb mesterfilmeseként Francis nem riadt vissza ennek a vállalkozásnak a nagyságától, és a filmet időben és a költségvetésen belül fejezte be.”

A cannes-i bemutató és a film megítélése azért is fontos, mert a Megalopolisnak még nincs amerikai forgalmazója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik