Saját apját löki a vérfarkasok közé második rendezésében Sean Brosnan: a Wolflandben az egykori James Bondot, Pierce Brosnant rendezi – írja a Variety.
A filmet még idén elkezdik forgatni Nagy-Britanniában, Brosnan a rendezés mellett a forgatókönyvírást is magára vállalta Matt D’Eliával együtt. A producerek között szerepel a Light Sound Frequencytől Marcus Warren és a The Consortiumtól Christian Moore, a kreatív tervezést és az effektusokat pedig az Andy Serkis alapította Imaginarium Studios szakembereire bízták.
A Wolfland egy kamaszról szól, akinek nővére szörnyű támadást él át, és hamarosan az átváltozás jelei mutatkoznak rajta. A fiú útnak indul kis falujából, hogy felkutasson egy híres vérfarkasvadászt, aki visszafordíthatná a nővérét sújtó borzalmas átkot. A vadász elfogadja a megbízást, de még nem is sejtik, milyen halálos csapda vár rájuk.
Sean Brosnan elmondta: nagyon örül, hogy apjával dolgozhat egy olyan filmen, amely arra is vállalkozik, hogy újradefiniálja a vérfarkasos zsánert.