Kultúra

Közel kétmillió forintért kelt el József Attila hibásan dedikált kötete, de a szovjet űrhajósok dedikációiért is nagy volt a verseny

Antikvárium.hu
Antikvárium.hu
Elképesztő licitharcokat hozott az Antikvárium.hu legutóbbi aukciója.

1,83 millió forint – ennyit fizettek jutalék nélkül József Attila Döntsd a tőkét, ne siránkozz című, 1931-es verseskötetének tévesen dedikált példányáért az Antikvárium.hu vasárnap zárult tíznapos online árverésén. A magas áron elkelt dedikált tételek között szerepelt mások mellett gróf Apponyi Albert, Gárdonyi Géza és Molnár Ferenc könyve is.

A könyvakció rekordere a csaknem száz évvel ezelőtt betiltott és elkobzott Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötet lett, de egymillió forint felett zárt gróf Apponyi emlékirata, Gárdonyi Géza regénye, illetve Molnár Ferenc dedikált kötete, de sokat fizettek a szovjet űrhajósok aláírásaiért is – közölte az Antikvárium.hu hétfőn az MTI-vel.

A Döntsd a tőkét, ne siránkozz eredeti, első kiadása nagyon ritka darab, dedikált példánya pedig még inkább az, így árveréseken is csak ritkán tűnik fel. Ennek fényében talán nem is meglepő, hogy a megjelenés után nem sokkal izgatás vádjával betiltott, majd jórészt megsemmisített kötet rekordot ért el, főleg, hogy a dedikációba kisebb hiba csúszott: a költő azt Pollatschek Sándorné helyett Pollacsek Sándornénak dedikálta.

Antikvárium.hu

Az aukción a legtöbben, illetve a legtovább gróf Apponyi Albert Emlékirataim című kötetére licitáltak: a Monarchia hazai politikai életének egyik meghatározó szereplője, az 1920-as párizsi békekonferencia magyar delegációjának vezetője által jegyzett könyv végül 1 millió 111 ezer 111 forintot ért az új gazdájának, míg Gárdonyi A láthatatlan ember című dedikált regénye 1,45 milliót, a Pál utcai fiúk 400 100 forintot, a szovjet űrhajósokat bemutató Út a kozmoszba többek között Gagarin, Leonov, Komarov, Tyereskova, illetve Tyitov aláírásával ellátott példánya pedig 777 ezer 777 forintot ért.

Antikvárium.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik