Woody Allen legújabb és egyben talán utolsó filmje, a francia színészekkel forgatott Coup de chance kapcsán adott interjút az rtl.hu-nak, melynek során beszélt sok évtizedes pályája egyes szakaszairól, változatos fóbiáról, a metoo-ról, a fekete-fehér filmek iránti vonzódásáról, és arról is, hogy milyen külöbségeket látott, amikor egy 1975-ös budapesti forgatás után harminc évvel visszatért a magyar fővárosba, hogy a színpadon klarinétozzon.
Amikor először ott jártam a hetvenes években, Budapest szép, de szegény város volt, javában tartott az orosz megszállás. Az emberek boldogtalannak tűntek, mintha egy állandó felhő lebegett volna a város felett, de Budapest szépsége, a házak, az építészet a szegénység és a levertség ellenére is feltűnt. Egészen más látvány fogadott, amikor harminc évvel később újra Budapesten jártam.
Egy élettel teli világvárost láttam. Az épületek ismerősek voltak, de a város divatos boltokkal, nemzetközi márkákkal, éttermi teraszokkal volt tele. A városkép sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint amikor először Budapesten jártam
– mondta Allen, akit arról is megkérdeztek, hogyha küldenének neki egy ingyen jegyet a Játszd újra, Sam! budapesti előadására, eljönne-e megnézni a negyven éve futó darabot.
Valószínűleg nem. Több okból sem. Az egyik, hogy nem szeretem megnézni, mi lett az írásaimból. A filmjeimet sem szeretem visszanézni. A másik, hogy nem szeretek repülni. Csak akkor ülök repülőre, ha az magángép. Ekkora kiadást azonban nem engedhetek meg magamnak. És azok sem engedhetik meg, akik netán elreptetnének valahova. Néhanapján előfordult, hogy küldtek értem gépet, mert azt akarták, hogy promotáljam valamelyik filmemet. De tényleg nem szeretek repülni.
Egy magángép azért más, mert ott azt tudom mondani a pilótának, ha a repüléstől kezdek ideges lenni, hogy gyorsan válasszon ki egy várost, és tegye le a gépet, nem akarok a levegőben lenni többet. Bolond dolog, tudom. A lényeg, hogy megfizethetetlen kiadás ez, nem is szabad ilyesmire pénzt áldozni. Amúgy sem szeretem látni a darabomat, noha hálás vagyok érte, hogy játsszák.
Az interjúban szóba kerül az is, hogy tényleg felhagy-e a filmkészítéssel: „Amikor azt kérdezik, mi a legnehezebb a filmkészítésben, az a válaszom, hogy a pénzszerzés. Ha kész vagyok egy filmmel, el kell kezdenem a pénzgyűjtést a következőre, meetingeken kell részt vennem és így tovább. Púp a hátamra ez az egész. Ha valaki egyszer csak kilépne a reflektorfénybe és felajánlaná a szükséges összeget, ebben az esetben valószínűleg csinálnék még egy filmet. De már nem akarok a pénz után kajtatni” – mondja Allen, hozzátéve, hogy írni viszont szeret, és mostanában többször is eljátszott a gondolattal, hogy kipróbálná magát regényíróként.
