Kultúra

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap idén Hajao Mijazaki stúdiója, a Ghibli

Frazer Harrison/Getty Images
458669204
Frazer Harrison/Getty Images
458669204
Az elismerést májusban, Cannes-ban vehetik át.

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Mijazaki Hajao által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban – jelentették be szerdán a szervezők.

A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel debütált rendezőként. 1985-ben alapította meg Tokióban a híressé vált animációs műhelyét, a Ghibli Stúdiót. Ismert munkái közé tartozik a Nauszika – A szél harcosai, a Laputa – Az égi palota, A vadon hercegnője és a Ponyo a tengerparti sziklán. Legtöbb filmjét saját bevallása szerint gyerekeknek szánta, ugyanakkor szinte minden filmje a felnőttek számára is nagyon fontos üzeneteket, utalásokat tartalmaz.

A cannes-i fesztivál úgy döntött, hogy most először kollektívan ítéli oda az Arany Pálmát a stúdiónak, amelyet a nyilvános szerepléstől tartózkodó Hajao Mijazai közösen alapított a 2018-ban elhunyt rendezőtársával, Takhata Iszaóval és a producer Szuzuki Tosióval, aki a Ghibli elnöke.

“Mint minden moziikon, [a filmek szereplői] benépesítik képzeletünket színes, gazdag világokkal és érzékeny, elkötelezett történetekkel. A Ghiblivel a japán animáció a mozifilmek egyik nagy kalandját jelenti, a hagyomány és modernitás között – fogalmaztak közleményükben Iris Knobloch és Thierry Frémaux, a cannes-i fesztivál vezetői.

A cannes-i fesztivál idén egy másik tiszteletbeli Arany Pálmát is adományoz a populáris kultúra egyik másik alakjának: a május 25-i záróünnepségen George Lucast, a Csillagok háborúja-sorozat rendezőjét tüntetik ki.

A 77. cannes-i fesztivált május 14. és 25. között rendezik meg, a seregszemle Quentin Dupieux francia rendező Le deuxieme acte (A második felvonás) című vígjátékának versenyen kívüli díszbemutatójával nyílik meg, a hivatalos versenyprogram nemzetközi zsűrijének elnöke Greta Gerwig, a Barbie című film rendezője, a nyitó- és a záróünnepség háziasszonya pedig Camille Cottin francia színésznő lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik