Kultúra

Lenyűgöző műalkotások kerültek elő a pompeji „fekete teremből”

Pablo Esparza / ANADOLU / Anadolu via AFP
Pablo Esparza / ANADOLU / Anadolu via AFP

Az „elveszett város” egyharmadát meg kell még tisztítani a vulkáni törmeléktől, épp az elmúlt évtizedek legnagyobb ásatása zajlik. A BBC tekinthette meg elsőként az ennek során feltárt „fekete termet”, ahol most mitikus alakokat ábrázoló freskókra és egy több mint egymillió egyedi fehér csempéből álló mozaikpadlóra bukkantak.

Az egyik frissen feltárt alkotáson Apollón látható, amint megpróbálja elcsábítani Kasszandrát. A legenda szerint a hercegnő visszautasította a költészet és a zene istenét, aki ezért büntetésül azt rótta rá, hogy jóslataiban soha ne higgyen senki. A tragikus következményt a második festmény mutatja be, amelyen Párisz herceg találkozik a gyönyörű Helénával – ez az a találkozás, amelyről Kasszandra tudja, hogy a trójai háborúban mindannyiuk végzetét jelenti majd.

A „fekete terem” a legújabb különlegesség, amit a tizenkét hónappal ezelőtt kezdődő ásatások során találtak, és igazi detektívmunkára készteti az itt dolgozó régészeket: igyekeznek rájönni, kihez tartozhatott a nagyobb épület, amelyben a terem is található, és a vele összeköttetésben álló pékség és mosoda. A tulajdonos kilétére számos „ARV” felirat utal, a betűk a falakon és még a pékség malomkövein is megjelennek.

„Tudjuk, ki lehet ARV: Aulus Rustius Verus” – mondja a park régésze, Dr. Sophie Hay. „A pompeji politikai propagandából már ismerjük őt. Egy szupergazdag politikus volt. Úgy gondoljuk, hogy ő lehet, akihez a pékség és a mosoda mögötti előkelő ház is tartozik.”

Arra is fény derült az ásatások során, hogy a pékségben dolgozó embereket (valószínűleg rabszolgákat) szörnyű körülmények között, bezárva tartották, és a malomköveket forgató szamarak mellett éltek. Úgy tűnik, egyetlen ablak volt, és azon vasrácsok voltak, hogy megakadályozzák a szökést. A pékségben találták meg az ásatás egyedüli csontvázait is. Két felnőttet és egy gyermeket zúztak itt össze a lezuhanó kövek. A feltételezések szerint rabszolgák lehettek, akik csapdába estek, és nem tudtak elmenekülni a kitörés elől.

Kapcsolódó
Így pusztította el a Vezúv Pompejit
A katasztrófában feltehetően több tízezren vesztették életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik