A képzelet és a kreativitás szerepe a kultúrában
Bárki, aki nyelvet használ, szükségképpen képzeletet formál. A képzelet az a képességünk, amivel megfelelő külső ingerek nélkül is képesek vagyunk belső érzékeléshez hasonló képeket, elképzeléseket varázsolni elménkben. A képzelet e hatása azután számos más tevékenységben – tárgyak készítése, csoportszerkezet alakítása, új gondolatok formálása – is megjelent, és az emberi evolúciót is befolyásolta.
Modern társadalmakban ismerjük a kreativitás fogalmát, amelyen az egyén olyan elmeműködését értjük, melynek során közösségében új, nem ismert hiedelmek, megoldások, kombinációk jöhetnek létre művészetekben, zenében, mérnöki munkában, bölcsészetben, tudományokban. A kreativitás az emberi képzelet szociális megvalósulása. Stefan Szczelkun ezt úgy jellemzi, hogy az ember elméjében élmények képződnek, amelyek lehetnek múltbeli tapasztalatok újrateremtései, például élénk emlékek elképzelt változtatásokkal, vagy kitalált, esetleg fantasztikus jelenetek, tárgyak, személyek és képzetek, amelyek a külső környezettől függetlenek. A képzelet segít abban, hogy a tudás alkalmazható legyen a problémák megoldása során, alapvető fontosságú a tapasztalatok integrálásában és a tanulási folyamatokban. Valamilyen elmélet építését fegyelmezett képzeletnek nevezik. A képzelet alapformája a történetmesélés (narratíva), amelyben a választott szavak pontossága a legfontosabb tényező a „világok felidézéséhez”. Az író által szerepeltetett személyek elméjébe is bepillanthatunk a történet keretei között, tehát elmeteóriát is kapunk egy regény vagy novella olvasásakor. A filmek külső képeket adnak, és esetleg beszéltetik szereplőiket, de ez egészen más külső vonatkozása az elmék közötti kapcsolatnak. Manapság rengeteg képet nézegetünk, és a képi információ feldolgozása, kombinációi szintén teret adhatnak a képzeletnek.
A képzeletet a másik magyarázat a megismeréshez kapcsolja, és a mentális működésben használt kognitív folyamatnak tekinti. Fontos elem a képzelet kombinációja, ami a közösség nyelvhasználata során jöhet létre, függetlenül attól, hogy a kiindulás nyelvi, képi vagy absztrakt természetű volt. A képzeletbeli gondolkodás társulhat a racionális gondolkodással abból kiindulva, hogy mindkét tevékenység magában foglal olyan kognitív folyamatokat, amelyek „alátámasztják a lehetőségekről való gondolkodást”. A lehetőségek területe szinte végtelen, a képzelet folyamatai teremtőerőként alkotnak új és egyre újabb fogalmakat, képzeteket, tárgyakat, gondolatokat, cselekvési terveket. A képzelet azonban nem tekinthető kizárólag kognitív tevékenységnek, mivel a testhez és a környezethez is kapcsolódik, hiszen az anyagokkal és az emberekkel való kapcsolatteremtést is magában foglalja. Ez kizárja azt a felfogást, miszerint a képzelet kizárólag az agyba zárt folyamat.
Pszichológiai módszerekkel az ilyen képesség mérhető. Annak idején a SOTE Orvosi Vegytani Intézetében foglalkoztam fiatal tehetségek felkutatásával a gyorsan fejlődő molekuláris biológia számára. A középiskolás hallgatók hetente szakmai előadásokat hallgathattak. Szabadon jöhettek-mehettek, és a tanév végén tehetségkutató vizsgát tartottunk. Különböző tudást és tehetséget vizsgáló módszerekkel kiválasztottunk 3-4 diákot, ők a következő tanévben bejárhattak a tanszékre, és besegíthettek a kísérleti munkákba.
Keményen kellett dolgozni, és kíméletlen volt a szelekció. De eredményes.
Gondolkodási típusok
Széles az irodalma a képzeleti, gondolkodási típusok tesztelésének. Különböző egyszerű kérdéseket tesznek fel, például hogy mire használható egy tégla, hol találhatók levelek, és hasonlóak. A konvergens gondolkodás alapján válaszolók egyetlen jó megoldást keresnek, és annak örülnek, ha a válasz kielégítő. A divergens gondolkodásúak többféle megoldásra gondolnak, ezek között lehetnek különlegesen szellemes megoldások, és érdektelenek is.
Négy divergens gondolkodási típusról beszélnek.
A könnyed, amire jellemző a nagyobb számú ötlet generálása. A flexibilis, amelyben az ötletek különböző tevékenységekre vonatkoznak. Az eredeti, azaz mennyire szokatlan, új az ötlet. És a kidolgozott, azaz mennyire képes a gondolkodó az ötlet részleteit is megjeleníteni, végiggondolni. Rájöttek arra is, hogy ritka az, aki bármelyik tudástartományban új ötletekkel képes előállni. Általános, hogy valaki egy-egy speciális területen – költészet, festészet, tudomány, bölcsészet, biológia, politika – képes erre. A legmodernebb kreativitáskutatás kitűnő elemzését megtalálják Pléh Csaba barátom cikkében.
Neuroképalkotási technikákkal megállapították, hogy az agynak milyen nagyobb rendszerei működnek közre a kreatív, elképzelő gondolkodásnál.
Nyugalmi helyzetben az agy „alapállapotban” működik, nem gondolunk semmi speciálisra, gondolataink ébrednek, vándorolnak, álmodozunk. Ha hirtelen eszünkbe jut valami érdekes, azonnal aktiválódnak speciális értékelő, végrehajtó, esetleg elhárító agyi mechanizmusok. Gondolkodhatunk a hosszú távú memóriánkból előhalászott fogalmakról is, működik az asszociációs készség.
Ezek a nagy rendszerek az átlagos elmében nem egyszerre aktívak, kölcsönösen gátolják egymás működését. A kreatív elmék esetében, amelyek képzeleteit a közösségük értékeli, úgy találták, képzelődés közben mindhárom nagy rendszer aktív marad, és ez vezet a különös, új, érdekes ötletekhez.
Összekapcsolható-e az ötlet valamilyen régebbről ismert eseménnyel, dologgal. Lényeges az a képesség is, hogy a külső hatások befolyását mennyire vagyunk képesek elhanyagolni.
A kreativitásnak jelentős irodalma alakult ki, és megkülönböztetik az egyszerű képzelettől. Kreativitás esetében szükséges az eredetiség és a hatékonyság kritériumának is megfelelni, vagyis a kreativitás a képzelet szociális közegben történő működése.
Beszélgetés és gondolkodás
Evolúciós aspektusai vannak ezeknek az agyi folyamatoknak. A modern embernél vizsgált kreativitás a nyelvhez is erősen kötődik, irodalomnál, költészetnél, tudománynál ez természetes. A képzeletet a nyelv szabadította ki agyi börtönéből.
Álmodozni nemigen lehetett, tehát képzelete is az állatokéhoz hasonló. Az a vélemény alakult ki, hogy az emlősök valamennyien rendelkeznek a képzetalkotás képességével, de egyedül az ember képes képzeletét társaival megosztani. A nyelv megjelenésével a képzelet gondolatai részekre tagolódtak, elnevezésük lett, a nyelvi térben nagy kreatív műhely alakult ki. Hozzájárultak ehhez a közösségek, védett terek jöttek létre, nem kellett mindenkinek mindenre figyelni, mert a közösség együttesen szervezett figyelme megoldotta a védekezést. Ezzel együtt megnyílt a lehetősége az álmodozásnak, a különösebb konkrét cél nélküli beszélgetéseknek, a képzeletek kombinációjának, a különleges gondolatokra történő belső figyelésnek. Ha ez nem vezetett valami hasznosítható újításhoz, nem történt különösebb kár, de ha valamilyen új megoldást, új ötletet hasznosítani lehetett a mindennapi életben, a táplálékszerzésben, a csoport védelmében, az a közösségben megmaradhatott. Ennek természetes feltétele az ötletek, a gondolatok kommunikálhatósága. Tehát a közösségek a nyelv kifejlődésével párhuzamosan kaptak olyan kulturális potenciált, kreativitást a képzelettől, ami a Homo sapiens gyors szárnyalásához vezetett.
Az utóbbi évben olyan számítógépes algoritmusokat (Nagy Nyelvi Modellek, Large Language Models, LLM) készítettek, amelyek egészen jól képesek beszélgetni, néha tévednek, sokszor mellébeszélnek, de nem többször, mint egy átlagos ember. Gyorsan elterjedtek az interneten, én is beszélgettem velük. Mindenféle nyelven értenek, az egyikük jó minősítéssel oldotta meg a 2023. évi magyarérettségi-tételt. Tudásuk az emberi kommunikációban előforduló szavak, szócsoportok szóhasználatban mérhető statisztikai gyakoriságán alapszik, és mindenféle módosító, mesterséges neuronhálózati trükkön.
Ideje rádöbbennünk erre a tényre, most jött el az ideje.
(…)
A képzelet evolúciója
Állatoknál e képzelethorizont szűk, a legtöbbnél nem is tágítható, az embernél tágasabb, és az ember késztethető arra, hogy gondolkodjon még, igyekezzen más megoldásokat is találni, amivel képzelete horizontja bővül. Ha ezeket a jól alátámasztható elképzeléseket végiggondoljuk, azonnal felmerül, hogy milyen szerep jut a képzeletnek és a képzelethorizont bővülésének a viselkedés evolúciójában. A képzelet többnyire a jelentésekkel foglalkozó memória közreműködésével képes szimbólumok kialakítására is. Lényeges, hogy képzelettel teljesen új világokat tudunk elképzelni, kitalált természeti törvényekkel, mint a tudományos fantasztikumban, a művészetben természetfeletti lényekkel, mint Dalínál, Boschnál; ezt Mithen fantáziának nevezi, mint a képzelet különleges válfaját. A modern művészetekben a művész képzelete révén bepillantást adhat a társadalom sokrétű, bonyolult problémáinak valamelyikébe, amit esetleg a mindennapi életben észre sem vennénk, de a művész közreműködésével felfigyelünk rá, megértjük, kezelni próbáljuk. A képzelet általános kognitív kapacitás, amely bármilyen tartalommal képes kreatívan működni.
Az egyéni képzelet megformálása mellett jelentős az egyén szociális közegének befogadóképessége.
A képzelet evolúcióját illetően induljunk ki a 6 millió évvel ezelőtti emberszabású, több száz milliliteres aggyal rendelkező őseinkből. Elképzelhették reggelente, hogy hova mennek táplálkozni, azt is, hogy kivel, eszükbe juthatott, hogy mérgeskígyót láttak tegnap az egyik fán, tehát arra nem fordulnak, emlékezhetnek arra, hogy egy távoli növény gyümölcse valószínűleg érett lesz, érdemes odamenni. Képzeletükben az érzékszerveik által közvetített és a memóriában tárolt képek társaikról, környezetükről játszhattak szerepet. Képzelethorizontjuk bizonyosan szűk. A nyelv előtti közösségek később megteremtették a kiegészítő együttműködéssel kapcsolatos érzések, gondolkodás eszközeit, de az érzékszervek által közvetített leegyszerűsített világ a nyelvi leírások által tágult ki. A bonyolult szociális történet elmesélésével képesek vagyunk a történetet elképzelni ismert és ismeretlen, esetleg nem is létező résztvevők szereplésével, sokféle, a valós világban esetleg, a szociálisban bizonyosan érvényes tanulsággal. Neuroanatómusok szerint a szemléletváltás képessége, a reprezentáció és a mentális időutazás három olyan tulajdonsága a modern elmének, amelyek a képzelet kiugró fejlődését eredményezték. A kezdet kezdetén, amikor néhány hang, szó, esetleg kéz vagy egyéb testrész jele szolgált a tartalmak kifejezésére, egészen bizonyos, hogy a jelek megértésében szerepe lehetett a képzeleti horizontnak. Gondoljunk arra, hogy a beszélőnek el kell képzelnie, vajon mit ért az, akihez a jeleit továbbítja, és az, akihez a jelek szóltak, szintén képzeletének tágasságától függően fogta fel, esetleg értette félre a jeleket.
Ha az, akihez beszélünk, nem érti, amit mondunk, gondolkodhatunk, vajon miért, mit értett félre, mit nem értett egyáltalán, és miként lehetne segíteni újabb jelek, szavak adásával. Az, akihez beszélnek, el kell képzelje, mire is gondoltak, ha valamit nem ért, azt jeleznie kell, és további jeleket kell kérnie. Tehát mindkét oldalon a képzelet horizontjának szélessége a legfontosabb, az segíti elő a kölcsönös megértést. Ugyanilyen jelentős a szerepe a képzeletnek az eszközkészítésben. Aki egy kődarabból képes szakócát elképzelni, az némi ügyességgel el tudja azt készíteni. Társainak esetleg nemzedékeken keresztül újabb darabok készítéséhez csak másolni kell. A másolás tulajdonsága korán kifejlődött, mert az együttműködő csoport tagjai egymás viselkedését is utánozzák, enélkül nem alakulhat ki közös viselkedés. Sokan sokféle tárgyat képzelhetnek el, de csupán azzal bizonyíthatják elképzelésük hasznosságát, ha az elkészített új tárgy arra használható, amire elképzelték. Képzeletbizonyítás alapja a technikának, analógja a tanító-tanuló párosnál tapasztaltakkal, ahol párbeszéddel igazolható az elképzelés. Ha a tanuló megfelelő válaszokat ad a tanár kérdéseire, bizonyítható, hogy megértette a tanárt, eredményes a tanítás. Az emberi fajnak és mellesleg a kutyáknak is, speciális, genetikailag támogatott képessége fejlődött ki a tanulásra-tanításra.
Neuroanatómusok azt gondolják, hogy az evolúció során az elmebeli képességek hirtelen megnövekedésében a képzelettel foglalkozó agyterületeknek volt legnagyobb a szerepe. Gondoljuk el, hogy egy bonyolultabb történetben a sok szereplő egyéni nézeteit, a nézetek múltbeli állapotát és esetleg jövőbeli változásait szükséges az olvasónak megérteni, ugrania kell az egyik elképzelt elme álláspontjáról a másikra, és közben figyelni a szereplők kapcsolatára, annak változásaira és még arra is, hogy ezek a változások hogyan befolyásolják más szereplők nézeteit. Különböző szereplők helyzetének reprodukciója és időbeli utaztatása a történetben valóban igénybe veszi az elme kreatív képességét, nemcsak akkor, ha a történetet magunk írjuk, hanem akkor is, ha puszta szemlélői, olvasói vagyunk. Ezért fontos minden kultúrában a történetek elemzése, legyenek azok beszéd, írás vagy mozgókép formájúak.
Csányi Vilmos: Teremtő képzelet
Open Books, 2024
