Kultúra

Kokóról készítenek sorozatot A Király alkotói

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az egykori világbajnokot nem lepte meg a felkérés.

Legutóbb a Sztárbox szakmai vezetőjeként láthattuk az RTL-en, de volt idő, voltak évek, amikor egy ország drukkolt azért, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címek után a profi bokszvilágban is eltáncoljon a csúcsig: Kovács Kokó István életéről most dokumentumfilm-sorozat készül az RTL+-on – derült ki az RTL Fókusz keddi adásából.

Az olimpiai bajnoki címtől a Sztárboxig, a profi világbajnoki övtől az Üvegtigrisig tartó utat a Zámbó Jimmyről készült A Király című sorozat alkotói készítik, és ígéretük szerint mindent megmutatnak majd – derül ki a riportból, amiben maga Kokó is megszólalt.

Az egykori bokszolót egyáltalán nem lepte meg az ötlet, hiszen korábban is keresték már meg hasonlóval. Ettől függetlenül persze nagyon örült a felkérésnek:

Én úgy is érzem, hogy az az életpálya, amit én befutottam, az az 54 év hordoz magában annyi üzenetet, meg annyi élményt, emléket, történetet, hogy talán egy film formájában is meg lehet kísérelni

– mondta.

Kovács Dániel rendező hozzátette:

Ez nem fikció lesz, hanem dokumentumfilm, tele elképesztő mennyiségű archív anyaggal, régi bokszmeccsekkel, nagy sikerekkel, nagy bukásokkal. És a jelenben is forgatunk vele, mert szerintem rengeteg olyan információ van Kokóról, amit nem is tudnak az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik