Kultúra

Észak-Koreában a tévéműsorokból is kicenzúrázzák a farmernadrágot

KCTV
KCTV

Észak-Koreában régóta tilos farmert hordani, így harcol Kim Dzsongun (és korábban apja) „a kapitalista életstílus legkisebb jele ellen is”. A pártlap szerint más országokban „kapitalista életforma inváziója” miatt nem sikerült felépíteni a szocializmust, a farmernadrág is ennek egy jelképe.

A szigorúan ellenőrzött állami televízió a Guardian szerint 2022 óta vetít egy brit kertészkedős sorozatot Alan Titchmarsh műsorvezetésével – bár az egyórás epizódokat a lap információi szerint itt tizenöt percesre vágják a cenzorok, és észak-koreai narrációval, valamint zenés bejátszásokkal fedik el Titchmarsh kommentárját.

Most még tovább mentek, és egy epizódban kicenzúrázták a műsorvezető nadrágját is.

Titchmarsh ugyanis az egyik részben, egy virágágyásban térdelve láthatóan farmert visel, ez pedig már nem fért bele Kim Dzsongunéknál.

A deréktól lefelé elhomályosított műsorvezető egyébként nemrég szerzett róla tudomást, hogy Észak-Koreában is sugározzák a műsorát, akkor úgy nyilatkozott, „soha nem gondolta volna, hogy a műsorai eljutnak Észak-Koreába, de remélhetőleg a brit kertészkedés megnyugtató jellegét ott is jól fogadja majd a közönség”.

Az egyébként a lap szerint nem világos, hogy a rezsim hogyan, vagy egyáltalán megszerezte-e a Garden Secrets című műsor jogait. Észak-Korea rendszeresen sugároz külföldről származó „politikailag semleges” anyagokat, köztük sport- és tudományos-technológiai műsorokat, a kertészeti sorozatot az NK News szerint a nemzetközi szankciókat megkerülve kalózkodták le.

Kapcsolódó
Tíz teljesen hétköznapi dolog, ami tilos Észak-Koreában
Észak-Korea a világ legelzártabb országa. Az állampolgároknak sajátos törvényeket kell betartaniuk, és nincs hozzáférésük olyan dolgokhoz, amik számunkra teljesen hétköznapiak. A legtöbb észak-koreai embernek valószínűleg fogalma sincs arról, hogy milyen korlátok között él, hiszen nem fér hozzá külső információkhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik