Kultúra

Bodrogi Gyula megsérült a Nemzeti Színházban

MTI / Rosta Tibor
MTI / Rosta Tibor

Elesett a Nemzeti Színházban Bodrogi Gyula, a színművésznek megrepedt az egyik karjában a csont – értesült a Blikk.

A lap a Budapesti Színházak Éjszakáján szúrta ki a színész sérülését, az esemény utolsó programjaként ugyanis a Karinthy Színház köszöntötte közelgő kilencvenedik születésnapja alkalmából Bodrogit. A színésznek láthatóan jó kedve volt az eseményen, ám az is látszott, hogy sérült volt, bal keze ugyanis fel volt kötve. A lap elérte Bodrogit, aki megerősítette: tíz napja a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett, és orvosi ellátásra szorult.

Sajnos elestem. Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam.

A színész szerint az esés közben a bal kezével próbálta magát védeni, ennek következtében elrepedt a csont a karjában.

Még nem tudom, meddig kell így hordanom, majd az orvos megmondja. A lényeg, hogy jól vagyok, ez csak egy kis baleset, amiből hamar rendbe jövök.

A munkától azonban nem rettenti vissza a sérülés, ugyanúgy dolgozik, holnap például az Egri csillagokban játssza Szulejmán szerepét, és ahogy a lapnak elmondta: a nézők észre sem fogják venni, hogy megsérült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik