Kultúra

Erdélyben is vetítik majd a Petőfi-filmet, az se baj, ha nincs mozi

FÓRUM HUNGARY
FÓRUM HUNGARY

Erdélyben is látható lesz március 15-étől a Most vagy soha! című film – közölték az MTI-vel a vetítések szervezői, a Taylor Projects és A Vándormozi. A március 14-i magyarországi premierhéten Nagyváradon, Temesváron, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is vetítik majd a mozik.

Sőt, olyan helyekre is eljut majd a magyar filmtörténet legdrágább filmje, ahol nincs mozi.

Ilyenek a többi között Székelyhíd, Nagyszalonta, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely és Székelykeresztúr.

A vetítéseket „stílusosan” 18.48-kor kezdik, a forradalom kitörésének évszámára utalva. A partiumi és erdélyi településeken román felirattal, a román szabályok szerinti korhatár-besorolással vetítik majd a 135 perces alkotást.

Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-filmek és a Peaky Blinders című sorozat által ihletett történelmi kalandfilmben a főszerepet Berettyán Nándor (Petőfi Sándor) és Mosolygó Sára (Szendrey Júlia) játsszák majd, de kiemelt szerepben feltűnik mellettük Koltai-Nagy Balázs (Jókai Mór), Fehér Tibor (Vasvári Pál), Horváth Lajos Ottó (Farkasch, a titkosügynök), Jászberényi Gábor (Meyer, a rablóvezér), Lukács Sándor (Ignaz von Lederer tábornok), Nagy Sándor (Emich Gusztáv) és Szerednyey Béla (Landerer Lajos) is.

A film rendezője Lóth Balázs, forgatókönyvírói Kis-Szabó Márk (aki százas papírzsepit ajánl a film megtekintéséhez), Rákay Philip (aki nemrég egy interjúban biztosította róla a közönséget, hogy nem húzta ki a sajtószabadságot a 12 pontból) és Szente Vajk (aki a filmen dolgozó több száz ember egyikéről sem tudja, milyen a politikai beállítottsága).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik