Kultúra

Több mint száz mesterséges intelligencia segítségével készített rövidfilmből válogatott a hétvégén záródó budapesti filmfesztivál zsűrije

Közel 30 ország 145 alkotása csap össze Budapesten a legjobb, mesterséges intelligencia segítségével készített rövidfilm címért – írja a The AI Film Festival (AIFF) közleménye.

Magyarországon először rendeznek nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt,  a győztes alkotásokat március 3-án, vasárnap ingyenesen, egy díjátadóval egybekötött vetítésen tekinthetik meg az érdeklődők a Bem Moziban. Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip, vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.

Az alábbi videó a beérkezett alkotásokból készült kedvcsináló:

„Az AI térnyerése rámutatott arra, hogy új értelmezésben kell kezelnünk a mesterséges intelligencia segítségével gyártott tartalmakat. Magyarország mindig is úttörő volt a filmiparban, így nem véletlen, hogy pont nekünk jutott eszünkbe egy új típusú, AI fókuszú filmfesztivál létrehozása. A beérkezett versenymunkák rendkívül sokszínűek: az ausztrál furcsa szőrős lények funk videoklipjétől az elgondolkodtató francia környezetvédelmi filmen át egészen a költői vagy éppen elképesztően vicces magyar kísérleti alkotásokig rengeteg stílussal és vizuális kultúrával találkozhatnak majd a nézők” – mondta el Sallai Ervin, az AIFF alapítója és főszervezője.

A kiválasztási folyamat során az előzsűri több mint hétórányi versenyfilmből válogatott, a shortlistre került alkotások közül pedig a magyarországi AI közösség alapítói, valamint filmes és design szakemberek választották ki a győztes rövidfilmeket. A szakmai zsűri tagja volt többek között Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező, Glaser Katalin animációs rendező, Bakk Ágnes, a MOME Interakció és Immerzió Hub vezetője, és Pártfalusi Attila, a MOME Media Design BA szakvezetője is.

Sallai szerint az alkotók sokféleképp nyúlhatnak a mesterséges intelligenciához: vannak már olyan programok, amik közvetlen szövegbevitelből videót alkotnak, de az is egy megoldás, ha egy leforgatott filmet egészítenek ki az alkotók mesterséges intelligencia segítségével – például a helyszínt vagy a díszleteket utólag hozzáadva. Van, aki a zenét vagy az elhangzó szövegeket is MI segítségével készíti, de olyan is előfordul, hogy a forgatókönyvben is programok segítenek. Utóbbi azért az alkotói tevékenységet nem tudja helyettesíteni, az MI inkább társíróként működik, aki kérdéseket tesz fel, továbbfejleszt egy alapötletet.

Ez nem mentesít minket a gondolkodástól, inkább lehetőséget ad. Ha valaki kezdő művész vagy független filmes, és vannak olyan ötletei, amiket eddig mondjuk óriási stábbal, horribilis összegekért tudott volna csak megoldani, most rendelkezésére állnak olyan mesterséges intelligencia eszközök, amikkel valóra tudja váltani ezeket

mondta Sallai Kalmár Andrásnak a Kapcsolódjunk! című műsorban.

Kapcsolódó
Lenyűgöző, hogy mennyit javultak a mesterséges intelligencia által generált videók az elmúlt egy évben
Mondjuk, az ugrásszerű fejlődést bemutató videóról sokaknak az jutott eszébe, hogy mennyire ijesztő és veszélyes az új technológia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik