Kultúra

A hottentották emlegetése miatt szigorúbb korhatár-besorolást kapott a Mary Poppins

Walt Disney Productions / Photo12 via AFP
Walt Disney Productions / Photo12 via AFP
A brit korhatár-bizottság szerint a szóhasználat kirekesztő, amely nem való a gyerekeknek.

Ezentúl szigorúbb korhatár-besorolás alá esik a Mary Poppins Nagy-Britanniában, a brit korhatár-bizottság (The British Board of Film Classification, BBFC) ugyanis felülvizsgálta a filmet.

A Daily Mail szerint a „diszkriminatív nyelvezet” miatt az eddigi U (azaz korhatárra való tekintet nélkül bárki számára megtekinthető) kategóriából a PG-be került, amely ugyancsak nem köti korhoz a filmet, ám szülői felügyeletet ajánl hozzá.

Mindezt azzal indokolták, hogy a történetben kétszer is felmerül a hottentotta szó, amellyel egy dél-afrikai őslakos népcsoportra utal, és amelyet a BBFC kirekesztőnek talált. Úgy ítélték meg, hogy a hottentottákat mindkét esetben pejoratívan, a feketéket lealacsonyító kontextusban használják – az egyik esetben ráadásul úgy, hogy az adott jelenetben épp szénnel volt elmaszkírozva a jelenetben szereplők arca.

A rasszizmussal és a diszkriminációval kapcsolatos kutatásunkból az derült ki, hogy a szülők számára az okozza a legnagyobb aggodalmat, hogy gyereküket diszkriminatív nyelvezetnek vagy viselkedésnek teszik ki oly módon, hogy közben észre sem veszik a potenciális veszélyt

– nyilatkozta a lapnak a BBFC szóvivője.

Az új korhatár-besorolás csak az 1964-ben bemutatott klasszikus alkotás moziváltozatára vonatkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik