Kultúra

Meghalt Szurdi Miklós

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
A magyar színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró 73 éves volt.

Hosszú betegség után elhunyt Szurdi Miklós, halálhírét Erdőkertes polgármestere, dr. Pásztor László jelentette be.

Szurdi Miklós 1950. október 2-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán előbb színész, majd rendező szakos diplomát szerzett. Dolgozott filmgyári asszisztensként, később pedig sorban a kecskeméti Katona József Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, majd a Nemzeti Színház társulati tagja volt. 1983-tól a Mafilm és Magyar Televízió rendezőjeként tevékenykedett, olyan sorozatok készítésében vett részt, mint a Família Kft., az Angyalbőrben vagy a Linda.

1990 óta a Veszprémi Petőfi Színház rendezője volt, majd igazgatta a székesfehérvári Vörösmarty Színházat is. A számos általa rendezett színházi darab között volt 2007-ben Elton John és Tim Rice Aida című musicaljének magyarországi ősbemutatója is.

„Mély megrendüléssel fogadtam a hírt. Nagyon megkedveltem Őt, mert fiatalos gondolkodása és sajátos világlátása ösztönzően hatott a környezetére. Szurdi Miklós művész volt. Egy ember, akire számíthattam. Munkaerő, aki szívén viselte Erdőkertes kulturális életét. Egy hős, aki kitartóan viselte hosszantartó, komoly betegségét. Elment, és nagy űrt hagy maga után. Köszönjük Miklós, hogy nekünk is voltál!” – búcsúzott Pásztor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik