– ez lesz a címe a BBC számára készülő, háromrészes dokusorozatnak, amelynek egyik producere és szereplője Kim Kardashian lesz. A sorozat bemutatja majd Elizabeth Taylor pályáját, és azt is, miként változtatta meg a közönség és a sztárok kapcsolatát, és formálta át ezzel a hírnév természetét, miként törte át a hollywoodi üvegplafont, majd vált milliárdos üzletasszonnyá és aktivistává. Egyszóval az öntörvényű, „lázadó szupersztárt”, akit a címben is emlegetnek
Elizabeth Taylor bocsánatkérés nélkül mert önmaga lenni, egy harcos. Ő a bizonyíték, hogy állandóan fejlődhetünk, változhatunk és különböző fejezeteket nyithatunk az életünkben – és ő taposta ki az ösvényt mindannyiunknak, akik a nyomdokain járunk
– mondta róla Kardashian, aki a halála előtti utolsó interjút készítette Taylorral. A BBC azt ígéri, hogy a sorozat új fénytörésbe helyezi majd Taylor életművét, mind színészként, mind abban az értelemben, hogy újra és újra feltalálta magát. A gyártásért a Passion Pictures nevű produkciós cég felel, amelynek van Oscar-díjas dokumentumfilmje is (Searching for the Sugarman), a rendező pedig James House lesz.