A világ legkülönbözőbb részén feltűnő építészeti csodák közt böngészve szinte percről percre beleakadhatunk egy igazán meglepő darabba: kevés azonban annyira meglepő, mint az új-zélandi Wellington kikötőjében álló két, vasbetonból és acélból született két furcsa nyilvános vécé, ami a tervezők szerint egy-egy homárt mintáznak.
Az tíz évvel ezelőtt egy internetes szavazáson a világ harmadik legjobb mellékhelyiségének választott darabokat a környéken sétálgatók korábban többek közt rovarnak, rákfaroknak, hangyásznak, illetve földimalacnak hitték, az építészeti terveket jegyző Bret Thurston azonban mindezekkel ellentétben a közeli helyek étlapjainak állandó pontját jelentő homárokból inspirálódott.
A férfi a munkákat a városvezetés által kiírt pályázat győzteseként tervezhette meg, 2011-es feltűnésük óta pedig a környékbeliek is lassan megbarátkoztak a látvánnyal.