Kultúra

A lábujjhegyen állás már tökéletesen megy a Michael Jacksont alakító unokaöccsének

FRANCIS SYLVAIN / AFP
FRANCIS SYLVAIN / AFP
Jövő héten kezdik forgatni a popsztár életéről szóló filmet, az őt játszó Jaafar Jackson már erősen hangolódik.

Jövő hétfőn kezdődik a Michael Jackson életét feldolgozó film forgatása, a sztárt játszó Jaafar Jackson egy képet is megosztott arról, milyen jól megy már neki a popsztár ikonikus mozdulatának számító lábujjhegyen állás. A névegyezés nem véletlen: a 2009-ben elhunyt legendát unokaöccse alakítja. IMDb-adatlapja szerint a 27 éves énekesnek ez lesz az első filmszerepe. A forgatás a tervek szerint tavaly kezdődött volna, azonban az írósztrájk miatt januárra tolódott.

A szolidan csak Michael címet kapó filmről eddig kifejezetten kevés a konkrét információ, az biztos, hogy A védelmező-trilógiát is jegyző Antoine Fuqua jegyzi, aki elmondta: nem csak a sikerre és a csillogásra, de a sztár életének sötét oldalára is legalább akkora hangsúlyt akar fektetni. A színészgárdából eddig Jacksonon kívül Juliano Krue Valdit jelentették még csak be, aki a popsztár gyerekkori változatát játssza majd. A filmet 2025 április 18-án mutatják be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jaafar Jackson (@jaafarjackson) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik