Kultúra

Alig lépett trónra, máris kiadott egy könyvet az új dán király

JONATHAN NACKSTRAND / AFP
JONATHAN NACKSTRAND / AFP

Meglepetés könyvvel jelentkezett az új dán király: Kongeord (A király szava) címmel jelent meg könyve pár nappal trónralépését követően X. Frigyes dán királynak – számolt be róla szerdán a BBC News. A könyv kiadása három nappal Frigyes trónra lépése után a dánokat és a médiát is alaposan meglepte.

A 110 oldalas kötetben a médiajelentések szerint a király számos témáról osztja meg gondolatait, köztük Dánia világban elfoglalt helyéről és feleségével, Mária királynéval való kapcsolatáról. X. Frigyes édesanyja, II. Margit, aki 52 évig volt dán királynő, szilveszterkor jelentette be visszavonulását, és vasárnap hivatalosan is lemondott a trónról. A könyv elkészítésében Jens Andersen, Frigyes 2017-ben megjelent életrajzának írója működött közre. A kötet a Frigyessel az elmúlt másfél évben készült interjúkból született. Frigyes egyebek mellett gyermekkorát is felidézi a könyvben, és arról is beszél, hogy nem volt könnyű számára elfogadni, hogy ő lesz Dánia királya, mint mondta: „csak olyan akartam lenni, mint bármelyik korombeli fiú”. A király hitéről is vall a könyvben, és elmondja, hogy ausztrál feleségével esténként együtt imádkozik gyermekeivel. X. Frigyes trónra lépését dánok tízezrei kísérték figyelemmel vasárnap. A meghatott király, akit a Christianborg palota előtt ünnepelt a tömeg, a tévéközvetítés szerint kijelentette: azt reméli, hogy a jövő „egyesítő királya lesz”.

Kapcsolódó
Trónra lépett X. Frigyes, Dánia új királya
X. Frigyes az édesanyját követi az uralkodásban. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik