Nagyvilág

Trónra lépett X. Frigyes, Dánia új királya

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP

Hivatalosan trónra lépett vasárnap X. Frigyes, Dánia új királya, aki 52 éven át uralkodó édesanyját, II. Margit királynőt követi a trónon.

A 83 éves királynő újévi televíziós beszédében jelentette be lemondását és azt is, hogy idősebb fia, az 55 éves Frigyes követi őt a trónon. A dán monarchia fennállásának csaknem 900 éve alatt II. Margit az első uralkodó, aki önként mondott le a trónról. A királynő nem indokolta lemondását, de nemrégiben egy nyilatkozatában elmondta, hogy miután tavaly februárban átesett egy komoly hátműtéten, elgondolkodott a jövőjéről.

Az utódlás hivatalossá vált, amikor II. Margit aláírta a lemondó nyilatkozatát az államtanácsnak a parlamentben tartott ülésén – hozta nyilvánosságra a királyi palota. Az ülésen a kormány képviselői vettek részt, valamint a királyi családból a trónról távozó királynő, az új uralkodó, Frigyes és ausztráliai születésű, 51 éves felesége, Mária, valamint legidősebb fiuk, a 18 éves Keresztély, aki mostantól az új trónörökös. Az aláírás után Mette Frederiksen miniszterelnök a parlament erkélyéről kiáltotta ki, hogy Dániának új uralkodója van.

Az eseményre tízezrek utaztak fel a fővárosba a közel hatmillió lakosú ország minden részéből, ami a monarchia intézményének népszerűségét mutatja. Egy felmérés, amely Margit lemondásának bejelentése után készült, azt az eredményt hozta, hogy a dánok 82 százaléka szerint Frigyes jó uralkodója lesz az országnak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik