Kultúra

Közös estet tervez Galla Miklós és Laár András

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
A hányattatott sorsú Karinthy-gyűrű is előkerült a megbeszélésen.

Decemberben derült ki, hogy hosszú idő után kibékült Laár András és Galla Miklós: a L’art pour l’art Társulat két alapító tagja közt tizenkilenc éve romlott meg olyannyira a viszony, hogy Galla ki is vált a társulatból.

A jelek szerint a kibékülés jól sikerült, ugyanis most már ott tart a történet, hogy összej és közös estet tervezget a két humorista. A fejleményről Laár András tudósított Facebook-bejegyzésében, aki hozzátette, hogy vasárnapi találkozójukon nagyon jót beszélgettek és sokat nevettek Gallával, aki magával hozta a „Karinthy-gyűrűjüket”, melyet nagy becsben tart.

Erről is beszélünk majd közös estünkön, ahol életünk érdekesebb részleteit tárjuk elétek, sok-sok produkció bemutatásával. Most körvonalazódnak a helyszínek. Írjátok meg kommentben, hogy melyik városba látogassunk el!

A humoristáknak járó fontos kitüntetés körül 2021-ben alakult ki perpatvar: először Gallának ítélték oda a Karinthy-gyűrűt, majd visszavonták azzal az indoklással, hogy „tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia szellemiségével.” Galla még Orbánnak is írt levelet, ám nem hatotta meg a döntéshozókat, a kitüntetést végül Laár kapta, aki némi unszolás után végül Gallának adta a gyűrűt.

Laár a kamerák előtt zajló decemberi béküléskor elmondta, hogy karrierjét valójában Gallának köszönheti:

Nekem természetellenes állapot, hogy valakivel rosszban vagyok. Nekem ez nem tetszett soha sem, de a körülmények úgy hozták, hogy ennek így kellett alakulnia. Ugyanakkor mindig volt bennem egy nem jó érzés ezzel kapcsolatban, és most már egyértelműen látom is, hogy nekem az alapvető érzelmem Miklós felé a hála. Hálás vagyok azért, mert mi ezt megcsinmáltuk annak idején. Miklós nélkül nem lett volna a L’art pour l’art Társulat. Sőt, az én önálló estem se lett volna, ha Miklós nem erőlteti ki belőlem. Gyakorlatilag az egész humoristakarrierem ebből az ősforrásból fakad

Galla pedig így kommentálta az eseményt:

Összenőtt újra az, ami összetartozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik