Kultúra

Majdnem húsz év után kibékült Laár András és Galla Miklós

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu

Majdnem húsz éve, hogy eltávolodott egymást a két egykor elválaszthatatlan humorista, Galla Miklós és Laár András. A L’art pour l’art Társulat két alapító tagja közt tizenkilenc éve olyannyira megromlott a viszony, hogy Galla ki is vált a társulatból. Laár tavaly Veiszer Alindának azt mondta, hogy az anyagiak miatt vesztek össze, de azt is hozzátette, hogy egykori társa világképe teljesen más, nem összeegyeztethető az övével.

Legutóbb a Karinthy-gyűrű körül kialakuló mizéria miatt kerültek együtt a hírekbe: 2021-ben előbb Gallának ítélték a humoristák fontos kitüntetését, majd visszavonták azzal az indoklással, hogy „tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia szellemiségével.” Galla még Orbánnak is írt levelet, ám nem hatotta meg a döntéshozókat, a kitüntetést végül Laár kapta, aki Gallának adta a gyűrűt.

Nagy békülés azonban nem volt, azt most az RTL kamerái voltak hivatottak felvenni. A két humorista egy kis kocsmában találkozott, Laár egy Besenyő család-naptárat ajándékozott Gallának, majd sztorizgatni kezdtek.

Laár elmondta, hogy karrierjét valójában Gallának köszönheti:

Nekem természetellenes állapot, hogy valakivel rosszban vagyok. Nekem ez nem tetszett soha sem, de a körülmények úgy hozták, hogy ennek így kellett alakulnia. Ugyanakkor mindig volt bennem egy nem jó érzés ezzel kapcsolatban, és most már egyértelműen látom is, hogy nekem az alapvető érzelmem Miklós felé a hála. Hálás vagyok azért, mert mi ezt megcsinmáltuk annak idején. Miklós nélkül nem lett volna a L’art pour l’art Társulat. Sőt, az én önálló estem se lett volna, ha Miklós nem erőlteti ki belőlem. Gyakorlatilag az egész humoristakarrierem ebből az ősforrásból fakad

– mesélte Laár a kapcsolatukról.

Összenőtt újra az, ami összetartozott

– mondta Galla, majd hozzátette: nagyon sok tekintetben hasonlítanak Laárral, elsősorban a humoruk az, ami ugyanolyan. Ráadásként a Szeressük egymást gyerekek című dal refrénjét is elénekelték.

A két humorista így találkozott a kamerák előtt:

Kapcsolódó
Megkapta a Karinthy-gyűrűt Galla Miklós, és úgy vigyáz majd rá, mint a Mona Lisára
Laár András átadta Galla Miklósnak a Karinthy-gyűrűjét. Úgy tűnik, a hányatott sorsú ékszer megtalálta végleges hordozóját, aki korábban Orbán Viktort kérte közbenjárásra, miután megfosztották az elismeréstől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik