Megerőszakoltak a harmincas éveimben. Semmi szexuális nem volt benne, teljesen a dominanciáról szólt, az ellenállhatatlan hatalomról.
Így indul Mariska Hargitay People magazinban megjelent írása, amelyben először vall nyilvánosan arról, hogy mi történt vele. A magyar származású színésznő pályája elején szépségversenyeken is indult, majd számos sorozatban játszott az elmúlt évtizedekben, de a legismertebbé az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Olivia Bensonjaként vált. A 25. évadnál járó bűnügyi sorozatnak 2011 óta ő alakítja detektív főhősét, és ebben a minőségben hétről hétre nyomoz szexuális jellegű bűncselekmények után.
Hargitay leírja, hogy az ő megerőszakolója nem egy idegen, hanem egy barát volt, legalábbis ezt hitte az eset megtörténtéig.
Megpróbáltam minden utat, amit ismertem, hogy kikeveredjek a helyzetből. Próbáltam viccelni, kedvesen kérlelni, határt húzni, érvelni és nemet mondani. Megragadott a karjaimnál fogva, és lefogott. Teljesen meg voltam rémülve. Nem akartam, hogy erőszakosabbá váljon a dolog. Tudom, hogy már ez is szexuális erőszak volt, de féltem, hogy fizikailag is erőszakossá válik. Lefagytam, ami egy bevett traumareakció, amikor nincs lehetőség a menekülésre. Kicsekkoltam a testemből.
Az esszében felidézi azt is, hogy az eset után képtelen volt feldolgozni és elhinni a történteket, ezért inkább a tagadást választotta és kitörölte a narratívájából. Úgy tett, mintha meg sem történt volna, és ma már elfogadó az énjének azzal a részével szemben, amelynek szüksége volt erre a túléléshez. Közben létrehozott egy alapítványt a szexuális bűncselekmények áldozatok megsegítésére, és szerinte neki magának is szüksége volt arra, hogy lássa, miként néz ki a gyógyulási folyamat.
Végül a férjével és barátaival folytatott beszélgetések során ismerte fel, hogy ami vele történt, azt nem lehet máshogy hívni, mint nemi erőszak. Ezért fontosnak tartja azt a közkeletű téveszmét is eloszlatni, hogy a megerőszakolás csak úgy történhet, ha egy idegen ráugrik a bokorból az emberre. „Ez egy barát volt, aki egyoldalúan hozott egy döntést.”
Szerinte lényeges lenne az is, hogy a szexuális bűncselekmények áldozatai ugyanúgy szégyen nélkül mesélhessék el a történetüket, ahogy a ráktúlélők. Hargitay ugyanis hangsúlyozza, hogy a szégyen ugyanis az elkövetőhöz tartozik, ám hozzáteszi: tudja, hogy minden túlélő számára máshogy nézhet ki az igazságszolgáltatás. Ő például azt szeretné, ha az elkövető elismerné a tettét és bocsánatot kérne.
»Sajnálom, amit tettem veled. Megerőszakoltalak. Nincs mentségem.« Ez kezdetnek jó lenne. (…) Ez a történetem fájdalmas része. Az élmény borzalmas volt, de korántsem határozza meg, ki vagyok, ahogy az élettörténetem egyetlen másik eseménye sem. Senki életének egyetlen eseménye sem határozza meg őt magát. Lassan hatvan leszek, és mély hálát érzek, hol tartok az életben. Megújultam és nagy részvétet érzek mindannyiunk iránt, akik szenvedtünk. És továbbra is büszkén benne vagyok a feldolgozás folyamatában.
– zárja írását Hargitay, akinek az apja, Mickey Hargitay, még Magyarországon született, és egy korábbi interjúban a színésznő is beszélt arról, hogy kislánykorában minden nyarat otthon, Magyarországon töltött.
Táboroztam, Balatonkenesén voltam a rokonaimnál legalább egy hónapot, gyakran jártam Budapesten is.
