Kultúra

Gálvölgyi János Benedek Miklósról: Nagyon megrágta az élet, azt hiszem

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu
Kedden elhunyt pályatársáról emlékezett egy tévéműsorban a színész.

Gálvölgyi János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában emlékezett meg a kedden meghalt Benedek Miklósról, akivel december közepén még színpadon állt a Hárman a padon című előadásban, amelyet vele és Egri Mártával játszottak közösen.

Az ember tudja, hogy üresen maradt egy hely, ahova nem ülhet le senki

– mondta Gálvölgyi, aki szerint Benedek sokáig hősiesen harcolt azért, hogy „ott ülhessen, vagy együtt ülhessünk”. A színész felidézte, hogy december 24-én beszélt utoljára kollégájával, aki akkor épp jó hangulatban volt, mert előző nap hazamehetett a kórházból, és abban maradtak, hogy januárban játszanak legközelebb. A beszélgetésben – a közös szakmai és baráti múlt mellett – szóba kerülnek a Benedek Mkilóst sújtó tragédiák, apja öngyilkossága, valamint fia halála. Gálvölgyi szerint pályatársában volt valamifajta elemi keserűség, aminek ő nem értette pontosan az okát:

Miklóst nagyon megrágta az élet, azt hiszem, és mindig éreztem benne – függetlenül a tragédiáktól – egyfajta keserűséget, ami az volt, hogy beteljesületlen valami. (…) Nem tudom megmondani, hogy mi hiányzott még neki.

Gálvölgyi hozzáteszi, hogy Benedek szerencsére minden elismerést megkapott. Gálvölgyi nagyon boldog volt, amikor Benedek Nemzet Színésze lett és megkapta a Kossuth-díjat, mert tudta, hogy ezeket nagyon akarta, ám azt is, hogy „ezek nem kárpótolják azt, ami történt, sem gyerekkorában, sem később azért, amit túl kellett élnie.”

Mikor Benedek Miklós színészi hagyatékáról kérdezte Rónai Egon, Gálvögyi egy másik kollégáját, Bodrogi Gyulát idézte, aki szerint minden színész pótolható, de vannak felejthetetlen színészek, és „addig felejthetetlen az ember, amíg valaki emlékszik rá”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik