Kultúra

A Nap és a csillagok mellett olimpiai ötkarika is jutott a Kiskunság legérdekesebb kerítésére

Talán nem véletlenül.

A Kiskőröstől alig tizenhárom kilométerre fekvő Páhi neve a magyarok jó része számára semmit sem mond, az irodalomtörténészek pedig egyetlen dolog miatt jegyzik: a negyvenes években itt tanított ugyanis a pályáját latin-magyar szakos tanárként indító Szabó Magda (1917-2007).

A mindössze ezerkétszáz lelkes településnek nem ő volt az egyetlen ismert lakója – derül ki az ország legérdekesebb utcaképi feliratait összegyűjtő TIPO BUDAPEST nevű Facebook-csoport egyik bejegyzéséből.

A Szabó Krisztián által a község közepén készített képen egy rég bezárt videotéka látszik, a fotó legérdekesebb része azonban nem a véletlenül nem visszatekerve visszavitt kazetták miatt a diákok zsebpénzének egy részét felfaló üzlet elfeledett táblája, hanem a képszélek felé futó kerítés mintázata, azokon ugyanis nem csak a szokásos napkorong és napsugarak, de

csillagok, illetve az olimpiák ötkarikás jelképe is látható.

Szabó Krisztián / TIPO BUDAPEST

A mintázat titkát egy kommentelő, Varró Endre osztotta meg: eszerint

Argat Ferenc büszke édesapja készítette, aki így állított emléket fia, ifj. Argat Ferenc olimpiai szereplésének.

A falu egy emberként szorított a fiatal sportolóért – tették hozzá többen, sőt, egy másik helyi lakos még jobb fotót osztott meg a fémmunkáról:

Maca Toth / Facebook

Argat pályáját az Arcanum Digitális Tudománytár, illetve a különböző online források segítségével csak részben lehet rekonstruálni: annyi biztos, hogy az FTC nehézsúlyban versenyező sportolójaként 1967-ben és 1968-ban is ő győzött a szabadfogású egyéni ifjúsági bajnokságon, majd az ifjúsági aranyjelvényes minősítést is elnyerte.

A sikert 1969-ben immár a Szondi SE versenyzőjeként, júliusban előbb juniorként, majd a másodosztályú felnőtt bajnokságban ismételte meg, sőt, utóbbiban 1970-ben is a dobogó legfelsőbb fokára állt.

A következő év előbb Budapest-, majd országos bajnoki címet hozott az akkor már a Spartacusban, a korábban profi pankrátorként, Fehér Angyal néven Európát járó idősebb Növényi Norbert tanítványaként edző fiatal férfinak, aki az eredményei ellenére nem jutott ki az 1972-es katowicei Európa-bajnokságra, sőt, a sajtó arról is hallgatott, hogy a következő olimpiai játékok bármelyikén szerepelt volna.

Ezt az elmúlt közel százharminc év minden résztvevőjét listázó Olympedia is megerősíti, ahol

sem Argat, sem Ferenc keresőkifejezéssel nem tűnik fel a neve, így Münchenben (1972), vagy Montréalban (1976) legfeljebb kerettagként számoltak vele.

Neve legközelebb csak 1977-ben, egy Balatonszéplak-felsőn történt eset miatt került a lapokba: akkor a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat alkalmazásában állt, és egy diszkó jegyszedő portásaként dolgozott. A Magyar Ifjúság postaládájába ősszel érkezett, majd a november 16-i számban közzétett olvasói levél szerint távolról sem a nyugalom volt az óriásként emlegetett férfi legfőbb erénye, hiszen előbb furcsán ordított az érkezőkkel, majd erőszakoskodott is. Az ügyet a Somogy megyei Tanács nem vizsgálta ki, hiszen a bejelentés a szezon után érkezett, ekkor pedig már nem álltak jogviszonyban Argattal – olvasható a lap ugyanazon számában közzétett reakcióban.

Az ügyhöz egy következő számban (dec. 16.) a diszkó műsorvezetője is hozzáfűzte a saját, lesújtó véleményét:

az első napokban nem értettem,hogy ilyen helyre miért veszikfel portásnak Argat Ferencet, aki semmilyen nyelven nem beszél, legfeljebb káromkodni és verekedni tud. Mindenesetre portásunk baljós működését esténként több száz fiatal rémülettel nézte, velem együtt. Az emberekkel úgy bánt, hogy ahhoz képest Bud Spencer egy ma született kedves nővér! ket persze csak egész ritkán rugdosott, legfeljebb olyankor, ha nem akartak vele menni.

Mindezt egy „hivatalos személy” magabiztosságával tette. Nyár folyamán igen sokan panaszkodtak ellene, de ezeknek semmi foganatja nem lett. Augusztus közepe felé klubunkmár egy vadnyugati kocsma pét nyújtotta a portás agresszivitása miatt!

Úgy augusztus 20. felé, az utoltömegverekedésnél Argat Feri már egyszerre két ellenfelet is magára vállalt, pedig az egyik is volt vagy 150 centiméter alacsony meg a másik is vagy 45 kiló. Ezzel szemben ő „mindössze” 120 kilós és volt első osztályú birkózó!

Az arányok olyanok voltak, mintha két jól megtermett palotapincsi támadott volna meg egy könnyűharckocsit, azzal a különbséggel, hogy most a portásfiú volt a támadó! Ha nem annyira részeg, akkor a két fiú simán belehal azokba azóriási csapásokba, melyektől ígyis menekülniük kellett.

A vállalatigazgató a történetet hallván Argat Ferencnek azonnal felmondott, és sajnálta, hogy a megelőző sztorikról — volt vendégeink, is bizonyíthatják,akadt pár — nem tudott. Feri nekem csak annyit üzent, hogy összetöri a berendezésemet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik