Kultúra

DJ Palotai is feltűnik a Fishing-fesztiválhimnusz klipjében

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

A Bohemian Betyars és a Platon Karataev énekli az idei Fishing on Orfű hivatalos himnuszát, amelyet klippel együtt hoztak nyilvánosságra stílszerűen szilveszterkor az éjféli himnusz után.

A Mezítláb ötlete már évek óta megszületett az utóbbi zenekar frontemberének fejében, a Bohemiannel három éve dolgoztak a dalon. A videoklipben az előző évek fesztiváljaiból láthatunk képeket, többek közt DJ Palotai előtt is tisztelegnek a szervezők, a tavaly novemberben elhunyt lemezlovas is feltűnik a videóban.

Ez volt a legelső dal, amit megírtam, még tizenévesen, a fejemben, akkor még gitározni sem tudtam, csak szólt belül. Végül a Platonnal túlságosan más irányba indultunk el, de a dalt ettől függetlenül jónak tartottam, így 2020-ban, a covid alatt kerestem meg a Bohemiant először a közös alkotás ötletével – azóta csináljuk a számot, hol kisebb, hol nagyobb lendülettel. Nagyon sokat jelent nekem az, hogy most megjelenik, de talán még többet az egész alkotófolyamat a Bohemiannel, izgalmas megtapasztalás volt, főleg, hogy mi még soha nem csináltunk ilyet. Ha lett volna egy kvíz, hogy melyik két együttes csinálja közösen a következő Fishing-himnuszt, talán a Bohemian-Platon páros kapta volna a legkevesebb szavazatot, mégis úgy érzem, hogy egy homogén anyag született, mert ebben a dalban mindkét zenekar lépett egyet a másik felé, és emiatt olyan dolgokat is megengedhetett magának, amit amúgy magában már nem merne bevállalni. Az pedig végtelenül megtisztelő, hogy a 15 éves Fishingtől megkaptuk ezt a lehetőséget, amiért ezúton is hála

– mondta el Balla Gergely, a Platon Karataev zenésze.

„Számunkra is izgalmas és új élmény volt együtt dolgozni Gergőékkel, hiszen más világból jövünk, viszont emberileg megvolt a kapocs, így a feladat már csak az volt, hogy zeneileg is megtaláljuk azt. Ennyi féle verzióját talán még egy dalnak se hallottam, mint ami ehhez készült az elmúlt három évben, de a végeredmény megérte. Talán majd pár év múlva vicces lenne kiadni egy kislemezt a dal minden változatával. Mindenesetre egy nagy utazásnak értünk a végére és szerintem mindkét zenekar sokat tanult belőle, amitől csak jobb dalszerzők lettünk” – tette hozzá Szűcs Levente, a Bohemian Betyars gitáros-énekese.

A legbarátságosabb fesztiválnak mondott Fishing on Orfű bérletei gyorsan fogynak, a háromnegyedük már gazdára is talált. A fesztivál zenei programját január 8-án teszik közzé, ekkor indul a napijegyek értékesítése is. A fesztivált június 26-29-ig szervezik meg Orfűn.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik