Kultúra

Másfél órát késett az ATV műsorvezetője, fegyelmi eljárás indul ellene

Rónai Egonnak kellett beugrania a helyére.

Tóth Géza, az ATV Híradó műsorvezetője mintegy másfél órás késéssel érkezett pénteken a Híradóra, ezért fegyelmi eljárást indít vele szemben a csatorna – írta meg a Media1. A késés miatt váratlanul Rónai Egonnak, az Egyenes beszéd műsorvezetőjének kellett besegítenie.

Nem ez az első ilyen eset mostanában a csatornánál: az ATV nemrég bontott szerződést egy másik híradós műsorvezetővel, Gajdos Tamással, aki november 12-én már sokadik alkalommal késte le az általa vezetett Híradót. Tóth Géza esetében ilyesmi nem fordult még elő, ettől függetlenül fegyelmi eljárás indul vele szemben is.

Mindent megteszünk azért, hogy a számunkra fontos szakmai szempontokat érvényesítsük a televízióban, ezért nem tudjuk tolerálni az ilyesfajta fegyelmezetlenségeket egy híradós műsorvezetőtől és fegyelmi eljárást indítunk. Olyan kollégáról van szó, akivel ilyesmi nem fordult még elő, Tóth Géza hozzáállása eddig példamutató volt, de nem hagyhatjuk következmények nélkül a történteket

– mondta a Media1-nek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, hozzátéve, hogy várhatóan január közepén jelentik majd be, ki lesz a késései miatt novemberben a hírműsorokból azonnali hatállyal távozó Gajdos Tamás utódja az ATV Híradónál

Ajánlott videó

Olvasói sztorik