Kultúra

Megírta A Gyűrűk Ura folytatását, most meg kell semmisítenie az összes példányt

ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP
ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

A Gyűrűk Ura óriási rajongójaként továbbszőtte Középfölde történetét, csak erre épp azoktól azoktól nem kapott engedélyt kérni, akiktől kellett volna: J.R.R. Tolkien utódaitól – írta a New York Times.

Demetrious Polychron a szerző fantáziavilágának hatalmas tisztelőjeként írta meg A Gyűrűk Ura-trilógia folytatását, A király szövetségét, amelynek kéziratát elküldte Simon Tolkiennek, az író unokájának. A fanfictionhöz mellékelt levélben azt írta: ez a „nyilvánvalóan tökéletes folytatás.” Polychron könyve teljes egészében A Gyűrűk Ura világára, szereplőire és történetére épült, sőt, Polychron elsődleges célja az volt, hogy minél jobban megidézze a tolkieni világot. Többször megkereste a Tolkien-hagyatékát kezelő társaságot, akik azonban nem adtak engedélyt arra, hogy kiadhassa könyvét. Ennek ellenére Polychron ezt megtette, sőt, idén márciustól forgalomba is hozta, többek közt az Amazonon is árulta. A jogutódok többször megpróbálták megkeresni a szerzőt, sikertelenül.

Ezt követően Polychron húzott egy még merészebbet: beperelte egyrészt a hagyatékot kezelő társaságot, másrészt az Amazont is, mivel úgy vélte, hogy a streamingplatformon megjelenő A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi megsértette az ő szerzői jogait. 250 millió dolláros kártérítést követelt.

Az ügyet nemhogy ejtették, de az bizonyosodott be, hogy Polychron az, aki „szándékosan és nyilvánvalóan” megsértette a szerzői jogokat annak érdekében, hogy haszonhoz jusson. A bíróság úgy határozott, hogy Polychronnak meg kell térítenie az 134 ezer dolláros perköltséget, valamit meg kell semmisítenie a könyv összes példányát. A Tolkien jogutódokat képviselő ügyvéd fontos győzelemnek nevezte a bírósági ítéletet hozzátéve, hogy az ítélet elrettenti majd mindazokat, akik Tolkien nevéből akarnak hasonló módon hasznot húzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik