Kultúra

Egy fanfiction szerző 250 millió dollárra perli a Tolkien-örökösöket és az Amazont

AMAZON PRIME VIDEO
AMAZON PRIME VIDEO
Szerinte az ő kéziratából merítettek A Gyűrűk Ura-sorozathoz.

Az Amazon Prime Video tavaly mutatta be minden idők legdrágább tévésorozatát, A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűit, amelynek már forgatják a második évadát. A napokban derült ki, hogy a Demetrious Polychron néven futó fanfiction szerző beperelte a gigavállalatot és a Tolkien-hagyaték kezelőit, mert szerinte az ő The Fellowship of the King című regényéből ihletődtek, amivel megsértették az ő szerzői jogait. A Gyűrűk Ura által inspirált, de saját koncepción alapuló könyvet 2017-ben jegyeztette be az Egyesült Államok szerzői jogi hivatalánál, majd 2022 szeptemberében publikálta.

Polychron azt állítja, hogy a regény levédetése után számos alkalommal igyekezett felvenni a Tolkien Estate-tel a kapcsolatot, először levelet küldött az író unokájának, Simon Tolkiennak, majd személyesen vitte el a kéziratot az otthonába. Mikor látta, hogy nem lesz együttműködés, vissza akarta kérni a kéziratot, hogy magánkiadásként jelentesse meg, hatkötetnyi folytatással együtt. Polychron a keresetében felhívja a figyelmet a könyve és a sorozat közötti állítólagos hasonlóságokra, például arra, hogy mindkettőben Elanornak hívják az egyik szereplőt (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a név már Tolkiennál is felbukkant).

Polychron mindenesetre nem keveset, 250 millió dollárt követel kártérítésként.

Az majd elválik, mi lesz a per eredménye, mindenesetre A hatalom gyűrűivel nem az a legnagyobb baj, ha véletlenül inspirálódott egy fan fiction könyvből is. Ahogy kritikánkban írtuk, az első évad „a szirupos, vontatott melodrámák szintjére rángatta le Tolkien világát.”

Kapcsolódó
A hatalom gyűrűi a szirupos, vontatott melodrámák szintjére rángatta le Tolkien világát
A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi indulásakor monumentális eposznak ígérte magát, ám az évad végére kiderült, a fenséges látvánnyal és epikus tálalással az alapok hiányát kendőzték el. Spoilermentes évadkritika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik