Kultúra

Már forog a Demjén-musicalfilm

The Orbital Strangers
Varga-Járó Sára a Hogyan tudnék élni nélküled? című film forgatásán.
The Orbital Strangers
Varga-Járó Sára a Hogyan tudnék élni nélküled? című film forgatásán.

Elkezdődött a Hogyan tudnék élni nélküled? című, Demjén Ferenc dalaira épülő zenés film forgatásának első szakasza Budapesten. Az első forgatási napokon egy bulijelenetet vettek fel, melyben az egyik kulcsszereplő, Varga-Járó Sára a Sajtból van a Hold című slágert adta elő.

Az alkotók azt ígérik, Demjén Ferenc többi nagy slágere is sorra kerül majd, így a Darabokra törted a szívem, a Jégszív, a Szabadság vándorai, a Szerelemvonat vagy a Hogyan tudnék élni nélküled? is elhangzik a filmben, melynek második forgatási szakaza jövő tavasszal és nyáron folytatódik majd Budapest mellett a Balatonnál. A film, amely a készítők szándéka szerint a Mamma Mia és a Made in Hungaria nyomdokaiba léphet, két idősíkon, a mában, illetve a 90-es évek elején játszódik majd. A két főszereplő Törőcsik Franciska és Ember Márk lesz.

The Orbital Strangers Ember Márk és Törőcsik Franciska a Hogyan tudnék élni nélküled? című film forgatásán.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül Orosz Dénes (Poligamy, Coming Out, Seveled) rendezésében, Kormos Anett (Mintaapák, A mi kis falunk) és Goda Krisztina (BÚÉK, Csak szex és más semmi) forgatókönyvével, utóbbi egyben a film kreatív producere is, mellette producerként vesz részt a projektben Kirády Attila is. A film képi világért Babos Tamás (A nemzet aranyai, Együtt kezdtük, Kaméleon) operatőr felel, míg a benne elhangzó zenékről Demjén Ferenc csapata gondoskodik. A film látványtervezője Valcz Gábor (El a kezekkel a Papámtól!, Seveled, Swing), jelmeztervezője Kemenesi Tünde (A játszma, BÚÉK, Örök tél), a tánckoreográfiákért Turi Lajos Péter felel, aki korábban a Sztárban sztár és A nagy duett tévéműsorokban, illetve színházban a Sztárcsinálók, vagy a Puskás, a musical darabokon dolgozott.

A Hogyan tudnék élni nélküled? a tervek szerint jövő télen kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik