Kultúra

Valentin-napon jön a Love Is Blind hatodik évada, berendelték a hetediket is

Netflix
Netflix
Folytatódik a műsor, ahol a felek csak akkor láthatják egymást, ha már jegyben járnak.

Az elmúlt éveket a Netflixen a furcsa sorozatok dominálták: ezek közül is kiemelkedett a merőben új koncepciót megvalósító társkereső sorozat, a Love is Blind, ahol a felek egészen addig csak két szomszédos szobában ülve beszélgethetnek egymással, míg az egyik meg nem kéri a másik kezét.

A 2020 februárjában bemutatott első évad azóta további néggyel bővült, a műsor történetét pedig egy sor kisebb-nagyobb botrány és pletyka színesítette. A Netflix ezekre hivatalosan sosem reagált igazán, sőt, úgy döntöttek, hogy a szeptemberben bemutatott évad távolról sem lesz az utolsó – írja a Collider, ami közölte:

a szolgáltató kínálatában épp három hónap múlva, Valentin-napon jelenik majd meg a hatodik évad, amiben a North Carolina állambeli Charlotte-ban élő egyedülállók keresik majd a partnerüket.

A bejelentéssel egyidőben kiderült, hogy a Netflix ennél is tovább tervez, így ismeretlen időben, de valószínűleg 2024-ben egy hetedik nekifutásra is készül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik