Kultúra

Két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a francia film csillaga, Isabelle Adjani

CHRISTOPHE SIMON / AFP
Isabelle Adjani a Cannes-i Filmfesztiválon, 2022 májusában.
CHRISTOPHE SIMON / AFP
Isabelle Adjani a Cannes-i Filmfesztiválon, 2022 májusában.
Pénzmosás és adóelkerülés volt a vád.

Az öt César-díjjal elismert hatvannyolc éves francia színésznőnek, Isabelle Adjaninak október 19-én kellett bíróság elé állnia, miután több rendbeli adócsalással, illetve pénzmosással vádolták.

A nő előbb Diagna NDiaye szenegáli üzletembertől, a Szenegáli Nemzeti Olimpiai és Sportbizottság elnökétől kapott kétmillió eurós adományról nem számolt be, hiszen az összeget kölcsönnek álcázta – így nem kellett kifizetnie a milliós illetéket –, majd egy fiktív portugáliai lakóhelyet is bejelentett, hogy megússza 236 ezer eurós személyi jövedelemadó befizetését.

A pénzmosási vád szerint 2014-ben egy amerikai bankszámlán helyezett el 119 ezer eurót, amit nem jelentett be az adóhatóságoknak. A Panama-iratok 2016-os napvilágra kerülése után indult nyomozás során kiderült: az összeg egy offshore vállalattól érkezett egy portugáliai befektetéshez.

Az ügy végül most, több tárgyalást követően jutott nyugvópontra: az ügyben ítéletet hozó párizsi bíróság végül

bűnösnek találta a korábban két Oscarra is jelölt Adjanit, akit két év felfüggesztett börtönbüntetésre, majd 250 ezer eurós (közel 95 millió forintos) bírság megfizetésére ítélt

írta meg a Variety.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik