A somogyi Bolhóról indult Laklia Pál (1919-2005) neve a legtöbbeknek semmit sem mond, Losonczi Pálként azonban sokan máris kapcsolnak, hiszen az előbb a Magyar Népköztársaság földművelésügyi minisztereként (1960-1967), majd az Elnöki Tanács negyedik elnökeként (1967-1987) a Kádár-kor egyik legismertebb arca volt: az 1956-ban Kossuth-díjjal is elismert mezőgazdász 1987-es nyugdíjazása (ezt saját maga kérte) a rendszerváltás után hagyta el az Országgyűlés padsorait, élete utolsó másfél évtizedére pedig teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, tudatosan távol tartva magát a médiától.
A hetedik ikszet épp elérő Losonczi 1989-ben eladta a Sashegy keleti lejtőjén álló pompás modernista villáját, majd a szülőfalujához közeli Barcsra települt. Az egykori otthonának falai mögött rejtőző értékeket már korábban elajándékozta:
A tárgyakat a gyűjtemény annyira érdekesnek tartotta, hogy állandónak szánt kiállítást rendezett belőle – írta meg a Kapost, ami hozzátette: a férfi főleg harmadik világbeli, szovjetbarát, illetve el nem kötelezett országokba látott el, többek közt a
A lapok szerint a
is magában foglaló 182 darabos gyűjtemény 1988. október 28-án mutatkozott be a múzeum akkori kaposvári épületében.
A kétségkívül érdekes, de indokolatlan kiállításra az ország minden részéből érkeztek a látogatók, akik nyilvánvalóan saját maguk akarták látni, milyen tárgyak is vették körbe az akkor már recsegő-ropogó szocializmus egyik legfontosabb arcát.
A tárlatot az Iparművészeti Múzeum szakvéleménye, illetve számtalan szakember ízléstelen keleti bazárnak gondolta, bezárását mégsem ezek, hanem a rendszerváltást túlélve az utolsó tanácselnökből az első közgyűlési elnökké vált dr. Gyenesei István okozta, aki a múzeum élére a később a Bevándorlási Hivatal igazgatójaként, Izrael főkonzul-helyetteseként, illetve Jordánia nagyköveteként is fontos posztot vállaló Jungbert Bélát nevezte ki.
Az egykori kolozsvári régész nem tartotta titokban az eklektikus együttesről alkotott véleményét: a Magyar Rádióban
bolsevik giccsbazárnak
nevezte azt, majd 1991 júniusában lebontatta a tárlatot, rövidesen pedig a múzeum éléről is – mindössze három hónap után – távoznia kellett.
A tárgyak októberben visszakerültek az adományozóhoz: Varga Éva Érdem és protokoll – Államfői kitüntetések a Rippl-Rónai Múzeumban című tanulmánya szerint ehhez hozzájárulhatott, hogy egy 1991-es törvény miatt felére csökkent a jövedelme, ezt pedig
Nem tudni, hogy a következő évtizedben mi történt, az azonban biztos, hogy a múzeum
A többi százötvenhat tárgy sorsa azonban néhány, a barcsi Dráva Múzeumba került darab kivételével nem ismert: a legértékesebb, illetve legérdekesebb részek nyom nélkül eltűntek.
Losonczi 2005 márciusában elhunyt, így első kézből származó információt erről nyilvánvalóan már rég lehetetlen szerezni, az azonban valószínűnek tűnik, hogy jó részük különböző aukciósházaknál, vagy régiségboltokban kötött ki, azóta pedig talán többször is új gazdához kerültek, egyik magángyűjtemény mélyéről egy másikba átvándorolva.
A különböző online aukciós oldalak, valamint online piacterek végigfésülésével erre néhány halvány bizonyíték is látszik – a Galéria Savarián a már említett iráni sah 1971-es perszepoliszi partijának meghívója már több mint egy éve keresi az új gazdáját.
A negyedmillió forintos árat látva eddig még senki sem csábult el, sőt, az eladó számára jó ajánlatot sem tettek, pedig a meghívó valóban nem mindennapi darab:
A világ legfényűzőbbjének tartott partit 1971. október 12. és 16. között, az Óperzsa Birodalom egykori fővárosa, Perszepolisz romjainál rendezték, célja pedig az volt, hogy megünnepeljék a birodalom alapításának kétezerötszázadik évfordulóját.
Az eseménnyel a korrupt, hatalmi túlkapásokkal, illetve elhibázott reformokkal teli, magas munkanélküliséggel, és ivóvízhiánnyal egyaránt küzdő ország élén álló sah nyilvánvalóan jó benyomást akart tenni a világra, így egy egész luxus-sátorvárost épített a semmi közepére, még fel nem tárt romok fölé, jó eséllyel visszafordíthatatlan károkat okozva.
Az ötlet és kivitelezése fontos szög volt a Pahlavi koporsójában, gerjesztve az 1979-es iráni forradalomba torkolló folyamatot, aminek során az országot számos téren a középkorba visszalökő Homeini ajatollah ragadta magához a hatalmat.
No de térjünk vissza Losonczihoz, akiről egykori sajtótitkára, Kaposi Kiss István a következőt mondta:
Nagyon nem szerette a protokollt, és az Isten azzal verte meg, hogy a protokoll lett a munkaköre
– idézi a férfit Varga Éva Érdem és protokoll – Államfői kitüntetések a Rippl-Rónai Múzeumban című tanulmányában, aki írásával sokat tett azért, hogy a sajtó által a kilencvenes és kétezres években kialakított egyoldalú kép árnyaltabbá váljon.
Erre Varga a kitüntetések néhány darabjának középpontba állításával jó példákat is hozott: megemlíti például az 1969-ben adományozott finn Fehér Rózsa Érdemrend nagykeresztjét, amit a Kádár-korban elsőként Magyarországra érkező nyugati államfő, Urho Kaleva Kekkonen adományozott Losonczinak. Ezen a találkozón az 1963 óta egyre élénkülő finn-magyar kapcsolatok megpecsételéseként egy gazdasági, műszaki és tudományos együttműködési egyezményt is aláírtak, a következő évre pedig a vízumkényszert is feloldották, sőt, a hetvenes években számos diplomáciai és kulturális megállapodás, sőt, Kádár János 1973-as és 1975-ös, a Helsinki Záróokmány aláírásával a rendszerváltás katalizátorává vált látogatása követte az ígéretes kezdeti lépéseket.
A Rippl-Rónai Múzeum újkortörténész-főmuzeológusaként aktív Varga néhány, az 1991-es kiállításbontáskor még meglévő, 2004-ben azonban már hiányzó tárgyról is megemlékezik – köztük a színarany emlékérmekről, illetve az egykori elnök épp negyven évvel ezelőtti kiemelkedő nemzetközi szereplésére utaló plakettről: a politikus 1983 szeptemberében New Yorkban egy konferencián vett részt, majd az ENSZ közgyűlése előtt a világ előtt álló globális problémákról beszélt.
Beszélt a leszerelés fontosságáról, felhívta a figyelmet a fejlett és kevésbé fejlett országok közti kiáltó ellentétre, s ezzel összefüggésben a világgazdasági egyensúly igazságos és demokratikus alapú átrendezésének szükségességére
– olvasható a tanulmányban, ami hozzáteszi: Losonczi 1985-ben is járt ENSZ-közgyűlésen, a szervezet alapításának 40. évfordulójára rendezett ünnepélyen pedig beszédet is mondott, így egy plakettel térhetett haza. Az európai szocialista országok közül ezen az eseményen csak Lengyelország és Magyarország képviseltette magát államfői szinten.
A huszonöt évvel ezelőtt még 182 darabos gyűjteménynek ma több mint fele ismeretlen helyen rejtőzik, a következő években azonban talán ezek is előkerülnek majd egy-egy aukciósháznál – épp úgy, ahogyan egy 1978-ban postán feladott iráni kötet vászoncsomagolása, ami közel két éve tűnt fel a Darabanthnál:
