A Hullaadás előzménytörténete talán izgalmasabb, mint maga a film: Robert Rodriguez és Quentin Tarantino a horrorrajongók dédelgetett álmát valósították meg azzal, hogy 2007-ben megcsinálták a kétrészes Grindhouse-t. A Halálbiztos és a Terror bolygó nemcsak azért volt kuriózum, mert a két ikonikus rendező a hetvenes évek B-horrorjai előtt egyszerre tisztelegve és azokat kiparodizálva csinált két nem hibátlan, de tagadhatatlanul vagány és egyedi filmet, hanem mert több fiktív horrorfilm előzetese is a részét képezte. Ezeket sem bízták a véletlenre, a műfaj olyan ismert arcai rendezték őket, mint Rob Zombie, Edgar Wright vagy Eli Roth.
A műfaji tobzódásra és azok túltolására rámenő, teljesen elborult előzetesek nem várt népszerűségre tettek szert, a rajongói visszajelzések szerint a néhány perces ízelítők alapján sokan szívesen megnéztek volna belőlük egy egész estés filmet is. De kinek ne keltené fel a figyelmét az, ha Danny Trejo macsetével indul bosszúhadjáratra? Így kezdtek sorra filmekké duzzadni a fiktív előzetesek: a Machete már két filmet is megélt, de Jason Eisener is megcsinálhatta a Koldus puskával egész estés változatát. Az előzetesek közül az egyik legelborultabb talán a Thanksgiving volt, amelyben volt orális szex közben lefejezett férfi, pulykára varrt emberfej, valamint egy olyan jelenet is, amelyben egy pompomlány, egy konyhakés és egy trambulin szerencsétlen találkozása végződik halállal. Roth akkoriban azt nyilatkozta a filmről, hogy ő és a kamutrailerben gyilkost alakító, a Hullaadásban forgatókönyvírói minőségben részt vevő Jeff Rendell közös gyerekkori álma volt egy teljesen elborult hálaadásnapi horrort rendezni.
A Thanksgiving egészen érdekes koncepción alapul: Roth akkoriban lelkendezve mesélt arról, hogy kamuelőzetest a világ legjobb dolga rendezni, mivel nincsenek szabályok, és teljes film helyett csak a legjobb részeket kell leforgatni. Mindössze két nap alatt forgatta le, és finoman szólva sem gondolta túl.
Hozzátok a legócskább kamerákat, vagdossuk le emberek fejét, hívjatok annyi meztelen nőt, amennyit csak lehet, és bízzatok bennem
– mondta akkor Roth, és nagyjából tényleg egy végtelenül nevetséges és túltolt előzetest csinált. „Annyira abszurd, nevetséges és beteg, hogy már jó” – foglalta össze a pár perces trailert.
Bár azt nyilatkozta, hogy a Thanksgiving után egész életében kamutrailereket szeretne gyártani, hamar rákapott annak ötletére, hogy egészestés filmmé bővítse a hálaadásnapi gyilokpornót. A Hullaadást nem véletlenül promózzák azzal, hogy tizenhat éve készül: Roth a Grindhouse óta ilyen-olyan intenzitással, de szinte végig dolgozott a filmen, amelyet időnként más projektjei miatt tett félre – eljátszotta például a Medve Zsidót a Becstelen Brigantykban és két nővel kínoztatta meg Keanu Reevest (Kopp-kopp). Adja magát tehát a legnagyobb kérdés:
Roth válasza egy határozott igen volt, ám az is nyilvánvaló volt, hogy amennyire nem igényelt energiabefektetést a kamutrailer, olyan nagy feladat értékelhető filmet csinálni belőle. Főleg azért is, mert az előbbinek nem igazán volt cselekménye, hisz nem is volt rá szükség. A tizenhat év legnagyobb része a forgatókönyvre ment rá, és Rothék alaphelyzetért remek érzékkel nyúltak egy sokak számára tényleg horrorisztikus, gyakran zombiapokalipszishez hasonlított eseményhez: a Black Fridayhez.
A Hullaadás ebből indul ki: míg az emberek ünnepélyes hangulatban adnak hálát a családjuk körében, néhány órával később már egymást ölik egy gofrisütőért. A Hullaadásban ez szó szerint megtörténik, egy plymouthi áruházban a tömeghisztéria vérengzéssé alakul, többen halnak amolyan roth-i módon nevetségesen brutális halált. Egy évvel később egy maszkos alak tizedelni kezdi azokat, akik ott voltak az áruházban, mindennek a középpontjában egy jó slasherhez híven egy csapatnyi tinédzser áll Patrick Dempsey atyáskodó seriffjével együtt.
Évtizedeken át írt forgatókönyv ide vagy oda, nyilvánvalóan nem a Hullaadás lesz a jól megírt karakterek, az átgondolt logikai láncolatok és fondorlatos cselekmény iskolapéldája. E három terén ugyanis kifejezetten gyenge: szereplőivel nem igazán lehet azonosulni, a nagy csavar rengeteg logikai bökkenőt vet fel, ráadásul a film a második felére cselekményszinten teljesen szét is esik. De, persze, ki az, aki egy hálaadásnapi horrort, amit a kicsit suta, de trancsírban nagyon erős filmjeiről ismert Roth rendezett, és aminek ráadásul még az is a címe, hogy Hullaadás, azért néz meg, mert komplex karaktereket és lenyűgöző sztorit akar? A címet azért ne verjük le Rothon: míg az eredeti angol cím már a 2007-es előzetesben is nemes egyszerűséggel, fájdalmas szóviccek nélkül utalt a hálaadásra, addig a magyar fordítás a hazai címadáskultúra újabb jeles példánya, amelynél már csak az hihetetlenebb, hogy az Erőszakik, az Idétlen időkig és a Dől a moné színvonalú címadásokon edződött magyar közeg eddig hogy nem termelt még ki ilyen címet.
A filmnek tehát egyértelmű célcsoportja van: a rendező és az agyatlan horrorok rajongói, azok, akik kikapcsolt aggyal akarnak szórakozni majdnem két órát, már ha a szórakozásba az is belefér, hogy pulykává sütött embereket és borosüvegként használt pompomlányokat nézünk. Ha mindezzel tisztában vagyunk, akkor a Hullaadás eléri a célját, a maga nemében ugyanis egészen szórakoztató, Roth egyúttal ismét bebizonyította, hogy ugyan sosem lesz belőle egy Tarantino, de nála nagyobb elhivatottsággal senki nem tud trancsírozással szórakoztatni.
Bár bravúrosnak azért távolról sem nevezhető, mégis jó érzékkel eltalálta, miként tolja túl a vállaltan B-filmes kliséket, hogyan idézzen meg egy rakás filmet. Ráadásul ha valahonnan ismerős a filmben feltűnő macska, nem tévedünk: még a 2019-es Kedvencek temetője macskasztárját, Tonicot is szerződtette egy rövid szerepre. A hazai forgalmazásban a legmagasabb korhatárbesorolás is indokolt, de a Motel-filmek rendezőjétől az az elvárt minimum, hogy az egy képkockára jutó belsőségek és letépett arcok aránya a lehető legmagasabb legyen. A Black Friday-tematikával még a fogyasztói társadalom is megkapja a magáét: a baltával hadonászó maszkos gyilkos távolról sem olyan ijesztő, mint az agresszív hadak módjára viselkedő konzumzombik, akik képesek az ünnepi vacsorát félretéve rázni a kordont az akciós reklámok láttán.
Akinek felcsillant a szeme a 2007-es előzetest látva, az egészen biztosan jól fog szórakozni, ahogy az is, aki szereti a morbid humorban és emberi nedvekben tocsogó agyamentségeket. A Hullaadás legnagyobb pozitívuma, hogy távolról sem törekszik műfajreformra vagy világmegváltásra, csupán egy őrült rendező őrült fantáziájának túlburjánzása, amelyet ugyan távolról sem hibátlanul valósított meg, a kitűzött célt viszont maradéktalanul teljesíti. Ezt támasztja alá az is, hogy bár még csak a héten startol el a mozikban, Roth máris bejelentette, hogy a stúdió zöld utat adott a folytatásnak, ráadásul nem is kell rá újabb tizenhat évet várni, várhatóan 2025-ben érkezik. Kérdés, hogy kitart-e még egy filmre (egy egész franchise-ra?) a pulykás-gyilkolós sztori legfontosabb mozgatórugója: a poénfaktor.
Hullaadás (Thanksgiving), 106 perc, 2023. 24.hu: 6,5/10
