Kultúra

Mégis bemutatják Japánban az Oppenheimert

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

Öt hónappal azután, hogy a világ nagy része moziban nézhette meg az Oppenheimert, végre abba az országba is eljutott, ahová az amerikai tudós által feltalált atombombát ledobták: Japánba.

A szigetországban meglehetősen kényes ügy volt az atombomba feltalálását középpontba állító alkotás, nem is mutatták be, sőt, még botrány is kapcsolható hozzá: mivel az év két legjobban várt filmjét, a Barbie-t és az Oppenheimert sok országban egy napon mutatták be, először az mémgyár indult be a Barbenheimer jelenséggel, majd a filmeket reklámozó kampányok is erre kezdtek rájátszani a pink gombafelhővel és társaival. A japánok felháborodtak, hogy a százezres nagyságrendben emberi életeket követelő tragédiából viccet csinálnak.

Vélhetően ez sem segített azon, hogy a film eljusson Japánig, az országban a Universal filmjeit forgalmazó Toho-Towa végül nem is vitte be az Oppenheimert. Most, öt hónappal később egy kis, független forgalmazócég tette meg mindezt, a Bitters End jóvoltából a film eljut a japánokhoz is.

A cég a közleményében azt írta, hogy hónapokon át készítették elő a döntést, mivel rendkívül érzékeny téma ez a japánok számára.

Christopher Nolan egyedülálló moziélményt hozott létre, amely túlmutat a hagyományos történetmesélésen, és amelyet nagyvásznon kell látni

– méltatták a rendező munkáját. A filmnek konkrét premierdátuma nincs, valamikor 2024 folyamán mutatják majd be.

Kapcsolódó
Mind Oppenheimerek vagyunk, és a lelkiismeretünkkel fizetünk azért, amit rászabadítottunk a világra
A Manhattan-tervet vezető fizikus atombombájáról és lelkiismeretéről forgatott háromórás filmet Hollywood sztárrendezője, Christopher Nolan. Ez rögtön két történet, az Oppenheimer mégis virtuóz módon egységes marad. Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik