Kultúra

Nincs gyanúsított, de továbbra is nyomoz a rendőrség a Nemzetiben történt baleset miatt

Farkas Norbert /24.hu
Farkas Norbert /24.hu
A BRFK szűkszavú választ adott a felmerült kérdésekre.

A Nemzeti Színházban november 10-én, a Rómeó és Júlia előadása közben történt, két színészt érintő baleset kapcsán kérdezte a Népszava a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), ami távolról sem adott teljes választ.

A reakció lényege egyetlen mondat volt:

A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A tizenhét napja történt esetet követően a két színészt azonnal megműtötték, majd hazaengedték őket a kórházból, Szász Júliának kisebb mellkasi sérülése miatt nemrég azonban orvosi beavatkozásra volt szüksége, sőt, jelenleg is a Semmelweis Egyetem klinikáján tartózkodik – írtuk meg korábban. Sérülései pontos természete nem ismert, épp úgy, ahogyan társáé, Horváth Lajos Ottóé sem, aki otthon lábadozik.

A Népszava hozzátette: a BRFK a sajtóban megjelent, a színház oldaláról máig nem megerősített, vagy megcáfolt információk alapján

foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított eljárást,

ennek célja pedig az, hogy kiderüljön, terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség.

Amennyiben erre a válasz igen lesz, úgy akár egy évnyi szabadságvesztéssel is büntethető az, akiről kiderül: ő a felelős a hibáért.

Ha ez maradandó fogyatékosságot, vagy súlyos egészségromlást okoz, úgy a várható ítélet még kedvezőtelenebb lehet, hiszen

a bűnösnek talált vádlottat akár három évnyi szabadságvesztéssel is sújthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik