A magyar vasúti építészet korai korszakából kevés épület maradt talpon: ilyen a Szeged és Szabadka között rövidesen újrainduló személyforgalomban érintett Röszke állomása is, aminek nyerstégla falai már 1870-ben büszkén hirdették a magyar vasút erejét.
Ez az erő a szárnyvonalak sorozatos megszűnésének, illetve a számos esetben még mindig kis híján kőkorszaki állapotoknak köszönhetően már rég a múlté, az elmúlt években pedig a MÁV-hoz kapcsolódó épített örökségre is rájárt a rúd: a budapesti Déli pályaudvart csak a Szentlélek tartja egyben – a hetvenes évek belsőpítészetében fontos szerepet elfoglaló étterembelsője pedig részben hosszú ideje pusztul, részben pedig vécévé alakul –, Székesfehérváron 2016-ban eltűnt az építészet- és közlekedéstörténeti szempontból egyaránt fontos irányítótorony, Szegeden pedig egy közel százéves víztornyot szeretnének elbontani.
Ehhez a sorhoz csatlakozott nemrégiben a már említett röszkei állomás, amit a mai kor kihívásai előtt fejet hajtva nyilvánvalóan szigetelni kellett, ennek módját azonban nem találták el.
Az októberben indult munkák során
így a homlokzatok ma már semmiben sem különböznek a MÁV számos másik állomásának építésekor használt típustervektől
Az elhanyagolás mellett a felújítás a modern épített örökség fő ellensége – írtuk korábban, ez az állítás azonban a XIX. századi, illetve a századforduló utáni évek nyerstégla-épületeire is igaz, hiszen a munkák során igen kevésszer gondolnak arra, hogy a távlati kép ne változzon, így az eredeti téglaburkolatot a munkák utolsó szakaszában semmilyen formában nem idézik vissza.
