Kultúra

Ókovács Szilveszter: Nem érdeke a magyar kultúrának, hogy fontos vezéregyéniségek a helyükön maradjanak?

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Az Opera főigazgatója szeretné, ha Vidnyánszky Attila maradna a Nemzeti Színház igazgatója.

Vidnyánszky Attila hétfőn benyújtotta lemondását a Nemzeti Színházban történt pénteki baleset miatt, amelynek során két színész, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia súlyosan megsérült lezuhant a díszlet egyik több méter magas eleméről. Csák János azonban egyelőre nem fogadta el a lemondást, megvárja vele a vizsgálat lezárását, emellett pedig kulturális intézményvezetők egymással versengve kérték arra a minisztert és magát Vidnyánszkyt, hogy a Nemzeti igazgatója maradjon a helyén. Közülük is az egyik első volt Ókovács Szilveszter:

Attila, maradj! A traumán átvezetni a társulatot is Te vagy hivatott

– reagált hétfőn a lemondás hírére a Magyar Állami Operaház főigazgatója egy Facebook-posztban. Egy kedd esti tévéinterjúban már részletesebben is kifejtette nézeteit az ügyről, azt mondta, hogy senkivel nem egyeztetett a reakciója előtt, és egyetért a miniszteri kivárással:

Határozott idejű szerződésnél nem tud kilépni az ember, tehát ez felajánlás volt, amelyet a miniszter úrnak kell egyszer elbírálnia. Úgy gondolom, ezt a vizsgálat végén kell megtennie, addig pedig egy nagyon szép – és gondolom, a fájdalom és elkeseredés szülte gesztus a felajánlott lemondás. És amikor tényleg lehet tudni, hogy mi történt, azután kell eldönteni, hogy ezzel mi történik. Én szeretném, ha a két színész maradéktalanul és nagyon hamar felgyógyulna, és azt is szeretném, ha ez a nagyszerű színházi ember, kiváló rendező a helyén maradna

– mondta Ókovács, mire a műsorvezető Rónai Egon furcsállását fejezte ki, hogy az elmúlt napokban mindenki Vidnyánszkyról beszél, mintha ő lenne ennek az ügynek az áldozata, miközben van itt két művész, akik munkahelyi balesetet szenvedtek. Ókovács szerint az ő helyzetük ebben az ügyben teljesen világos, és tapintatból sem beszélnek róla.

Ők maguk sem nyilatkoznak, pedig megtehetnék, tudnak beszélni. gész biztos vagyok benne, hogy az intézményvezető társaim sem azért őket emlegetik, de hát a sajtót tessék megkérdezni. Vajon a sajtó miért ezzel jön csak?

– kérdezett vissza Ókovács, aki abban sem látott semmi iróniát, hogy a Vidnyánszky elnökölte Magyar Teátrumi Társaság is maradásra kérte a Nemzeti vezérigazgatóját. Majd egy újabb költői kérdést tett fel, és válaszolt is meg egyből.

Nem érdeke a magyar kultúrának, hogy a fontos vezéregyéniségek a helyükön maradjanak? Nem mindegy, hogy ki áll a Nemzeti Színház élén.

A lemondás óta már maga Vidnyánszky is megszólalt egy interjúban, aki arról beszélt, hogy zajlik a belső és a rendőrségi vizsgálat is, illetve arról is, hogy szerinte sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és „nemtelen támadást indítottak” a színház és a személye ellen. Elismerte, hogy többen jelezték, hogy a Rómeó és Júlia-előadás díszletei veszélyesek, de állítása szerint ez az információ nem jutott el hozzá.

A magyar színházi élet legnagyobb befolyású alakjává váló Vidnyánszky Attiláról írt portrénkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Bár igazgató sem akart lenni, akár lemondása után is a színházi élet ura maradhat Vidnyánszky Attila
Portrénkban bemutatjuk, hogyan épített nemzetközi hírű társulatot a semmiből Beregszászon, majd jutott el a magyar színházi élet csúcsára – miközben az egyre durvuló kultúrharcból is alaposan kivette a részét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik