Mivel nem lehet mellélőni az Oscar-versenyben? A nagy történelmi személyekről készített életrajzi drámák mindig betonbiztos aduászok, de a sportfilmekkel sem igazán lehet mellényúlni, tudjuk ezt a Tűzszekerek, a Rocky vagy a Millió dolláros bébi óta. Inspirálóak, van bennük érzelem, intrika és dráma, jellemzően ugyanarra a dramaturgiára épülnek, ráadásul a színészeknek is hálás feladat a gyakran rendkívül komoly fizikai felkészüléssel járó átlényegülés. Tovább növeli az esélyeket, ha az élet megspórolja a forgatókönyvírás oroszlánrészét, és a film egy valós sportoló, egy hús-vér ember heroikus küzdelmét mutatja be.
Diana Nyad történetét mintha tényleg filmre írták volna, nem véletlen, hogy az emberi tűrőképesség határa iránt különösen érdeklődő rendezőpáros, Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi karolta fel a történetet. A korábban is dokumentumfilmesként is dolgozó Chai 2015-ben fogott össze kezdett dokugyártásba férjével, Chinnel, aki akkor egyszerre volt a film főhőse és társrendezője a Meru című dokumentumfilmben. Az egyébként világklasszis hegymászóként számon tartott Chin akkor azt nyilatkozta, hogy mindenekelőtt inkább mászóként tekint magára, mint filmrendezőre. Nagyon úgy fest, hogy mégis rákapott az utóbbi ízére: feleségével immár összeszokott párosként készítik sorra a dokumentumfilmeket, sőt, az Alex Honnold fantasztikus szólómászását bemutató Free Solóval már az Oscart is bezsebelték. A házaspár azóta mintha még inkább ráérzett volna, hogyan kell lecsapni az igazán Oscar-pozitív sztorikra: készítettek már filmet a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentéséről (A mentőakció), Elon Musk űrmissziójáról (Visszatérés az űrbe) és elszánt környezetvédőkről (A természet szerelmesei), következő projektjük pedig az Antarktisznál elsüllyedt Endurance hajó megtalálásáról szól majd. Nyad története hasonlóan hálás téma, van benne mélység és magasság, bukás és diadal, ráadásul olyan aktuális témák is felbukkannak benne, mint az idősödés, az ageizmus, a szexuális abúzus, az évtizedeken át elfedett traumák.
Az amerikai úszóreménység azzal szerzett hírnevet, hogy jellemzően olyan nyílt vízi távokat szeretett úszni, amelyeket sokan egy darabban lesétálni sem tudnának: körbeúszta a Manhattan-félszigetet (45 kilométer), beállította a női rekordot a Nápolyi-öbölben rendezett 35 kilométeres versenyen. 1978-ban, 29 évesen azt tűzte ki, hogy leússza a Kuba és a Florida közti távot annak ellenére, hogy szakmai konszenzus szerint a 177 kilométeres út emberileg nem teljesíthető küldetés. Legalább három napot kell eltölteni a hideg óceánvízben, amelyet a Golf-áramlat szeszélyei határoznak meg, és amelyben cápák, medúzás és egyéb halálos fenyegetést jelentő lények élnek. Nyad végül 122 kilométernél kényszerült feladni a küldetést az erős szél miatt.
A kudarc olyannyira megtörte, hogy röviddel később vissza is vonult az úszástól. A Netflixen debütáló Nyad több mint harminc évvel később, az egykori sportoló hatvanadik születésnapján veszi fel a fonalat, amikor a nő „francba a nyugdíjas évekkel”-felkiáltással arra jut, hogy csaknem leélte az életét a legnagyobb vágyának beteljesítése nélkül. Ha 29 évesen nem sikerült, most, hatvanévesen miért menne? – teszi fel a környezete a magától értetődő kérdést, a kételkedés azonban csak feltüzeli Nyad lelkesedését. Valós eseményekről lévén szó nem titok, hogy Nyad végül 2013-ban történelmet írt, 64 évesen 53 órányi folyamatos úszás után, cápaketrec használata nélkül a floridai Key Westnél ért partot.
A Nyad az alkotópáros első játékfilmje, és ez több szempontból is meglátszik az alkotáson. Egyrészt láthatóan nehéz levetkőzni a dokumentumfilmes hagyományokat, bőséggel használnak is archív felvételeket Nyadról, ezekkel egészítve ki a dramatizált cselekményt. Másrészt az alkotás jócskán magán viseli az elsőfilmes hibákat. A film Nyad életrajzi könyvén alapul, amelyet ő maga írt két évvel a diadal után. Az egykori úszónő motivációs előadóként sokszor mesélte már el történetét, köztük több Ted Talk-előadásban is, ezeket látva erősen olyan érzése lehet a nézőnek, hogy ezek kibővített, megfilmesített változatát látjuk. A filmen dolgozó forgatókönyvírónak, Julia Coxnak Chinékhez hasonlóan ugyancsak ez az első játékfilmje, és láthatóan nem igazán tudta különösebb hozzáadott értékkel vászonra adaptálni Nyad könyvét. Így viszont a Nyad biztonsági játék marad bárminemű egyediség és meglepetés nélkül: szolgalelkű sportfilmként követi az idősödő úszózseni kálváriáját a szokásos műfaji klisékkel és egysíkú karaktereivel. Nincsenek benne igazi mélységek, a mellékszereplők is archetipikusak, legfőképp arra vannak, hogy legyen kivel megélnie a főhősnek a megható pillanatokat.
De ezek sem életszagúak: mintha Nyad állandóan a Ted-előadásából idézne, rendre követik egymást a magasztos, de életszerűtlen párbeszédek. A jelenkor társadalmi diskurzusának részét képező témák is csak felületesen vannak bedobálva: Nyad néha felvet dilemmákat és életbölcsességeket a koráról, a nők helyzetéről, a hatvan év fölötti láthatatlanságról és homoszexualitásáról is, ám valódi teret egyik kibontása sem kap, mintha csak kipipált volna a film néhány manapság divatos topikot. Emellé meglehetősen szájbarágós, hatásvadász jelenetekkel és nagyon furcsa filterekkel mutatja be tankönyvszerű visszaemlékezésekben a tinédzserkorában az edzőjétől átélt szexuális zaklatást, de helyet kap a filmben egy egészen öncélú és súlytalan cápatámadásos jelenet, valamint LSD-tripnek tűnő hanyag képsorokat is beleszuszakoltak az úszónő hallucinációiról. Ezeknek mind-mind meglett volna a helye a filmben megfelelő és hozzáértő kivitelezés mellett, így azonban csupán felszínessé teszik azt.
Akik viszont maximumon teljesítenek, azok a színészek, többek közt az utóbbi időszakban fájóan keveset látott Annette Bening, aki az ugyancsak nem túl komplex karakterként bemutatott Nyadot alakítja. A négyszeres Oscar-jelölt színésznő nagyrészt az óceánban hörög a sós víztől, mégis miatta lesz legalább valamennyire komolyan vehető film a Nyad. De ha már a rég látott arcokról van szó, Jodie Foster is kellően kihozza a maximumot a soványkára megírt, a valóságban viszont kulcsszerepet játszó edző, Bonnie Stoll karakteréből. Ők ketten mentik meg a filmet: a köztük levő bajtársi kapocs annak ellenére is rendkívül erősen átjön, hogy ezt a részét sem igazán írták túl. Az Oscar-versenyben az ilyen alakításokat kifejezetten szeretni szokták, így minden esély megvan rá, hogy Bening jövőre ott legyen a jelöltek közt. A casting ráadásul nem csupán a két remek színészi alakítás miatt telitalálat: a film végi archív fotókat és közös képeket látva garantált a megdöbbenés, mennyire hasonlít a két színésznő Nyadra és Stollra.
A Nyad ezekkel együtt távolról sem rossz film, csak az égvilágon semmi különleges nincsen benne. Ez annak fényében fájó, hogy az úszónő története megért volna egy komplexebb, mélyebb és összeszedettebb alkotást egy kedélyes kis feelgood-film helyett. A középszert stabilan hozza: jó érzéssel tölt el, inspirál, a finálé még a legszőrösebb szíveket is meghatja, és a hűtőmágnere illő bölcsességet is kellően a néző fejébe veri: sosincs késő elkezdeni követni az álmainkat.
Nyad, 2023, 121 perc. 24.hu: 6,5/10
