Kultúra

Felújítják Veszprém egyik legérdekesebb műtárgyát

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Az épülettel együtt az egykori Dimitrov Művelődési Központ térplasztikája is megújul.

Az Európa Kulturális Fővárosa-projekthez kapcsolódó veszprémi fejlesztéseket koordináló cég, a Veszprém 2030 Kft. néhány nappal ezelőtt közzétett Facebook-posztjában egy ritkán látható örömhírről adott hírt.

A rövid írás szeirnt október 25-én, szerdán leszerelték az egykori Georgi Dimitrov Megyei Művelődési Központ főhomlokzatán lévő műtárgyat, majd azt az épület felújítása után, szintén megújítva helyezik majd vissza.

Az 1979-ben felavatott, Marosán László (1916-1996) műtermében született nagyméretű alkotás távolról nézve egy nonfiguratív fémmunkának tűnik, közelről azonban jól elkülöníthető elemeket fedezhetünk fel rajta, hiszen Ady-kötetek mellett egy gitár, filmszalag, hangjegyek, illetve színházi maszkok láthatók rajta.

MTI / Illyés Tibor

Az épület irodaszárnyában az idei év elején egyébként huszonhat terem újult meg, amik zenészek, illetve képzőművészek alkotóhelyeivé váltak, de a Hangár nevű könnyűzenei zeneiskola is itt működik, sőt,

rövidesen egy háromdimenziós immerzív vetítéseket lehetővé tevő kiállítóterem is nyílik, ilyen tartalmak létrehozásához szükséges laborral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik