Nem szívesen beszél nyilvánosan közéleti témákról, ám ha mégis, akkor nem kertel mint más, olyan pályatársai, aki „aknamezőn tipegve” óvatoskodó válaszokat adnak – derül ki a Magyar Nemzet interjújából, amelyben Kovács Ákos nagyrészt a küszöbön álló jubileumi koncertjéről mesélt, de az őt érő kritikákról, az alkotói szabadságáról és sikerének kulcsáról is szót ejtett.
Karrierje során sosem érezte úgy, hogy művészként bármikor is ideológiai nyomásgyakorlatnak lett volna kitéve.
Engem dalszerzőként senki sem korlátoz. Jól is néznénk ki. Nyilvánvaló, hogy szólistaként, szerzőként más szabadságfokkal dolgozhatok, mint egy központi költségvetésre támaszkodó nagyobb intézmény. Természetesen tudok a hazug erőlködésről, ami azt próbálja elhitetni, hogy az állam pénzén élősködök, de ez egyszerűen nevetséges: piaci műfajban dolgozom, hosszú évek-évtizedek óta adunk kiugróan sikeres koncerteket, évadonként száz-százötvenezer érdeklődőnek játszunk, telt házas Budapest Sportcsarnok- és Papp László Aréna-előadások hosszú sora van mögöttünk. Ez nagyjából 35 éve tart, igen, Horn Gyula áldásos miniszterelnöksége alatt is megtöltöttük a legnagyobb csarnokokat, úgyhogy erről ennyit.
Népszerűségének eredőjét is ebben látja: „Az én sikerem, ha egyáltalán szabad ilyenről beszélni, a közönség tömeges érdeklődésén alapszik. Nincs nálam szabadabb ember, nincs ennél nagyobb szabadság. Nagyon hálás vagyok ezért.”
Ezzel szemben azonban úgy véli, az elismerések és díjak odaítélése terén egészen más szempontok érvényesülnek: „Ha egy kulturális díjnak nagy presztízse, marketingértéke van, akkor azt egész biztosan nem csak esztétikai alapon adják, rengeteg érdek mozog a háttérben. Hallottam olyan filmről is, amely még készen sem volt, de már „meghívták” a versenyprogramba, aztán óriási meglepetésre nyert is.”
Mindezek ellenére közéleti témákkal kapcsolatban nem szívesen nyilatkozik, ám ha mégis, igyekszik visszafogni magát, „mert a véleményem gyakorta sokkal nyersebb, mint ami egy újságban megjelenhet.“ Ennek ellenére nem kertel, ahogy sok kollégája. „Nemrég láttam egy interjút egy nagy, köztiszteletben álló, idősebb pályatársammal. Egyetlen kérdésre sem válaszolt egyenesen, mert nem akart megbántani senkit. A tízperces beszélgetésből nem derült ki semmi, persze azonkívül, hogy ő egy nagyon óvatos ember. Természetesen az is jogos, ha valaki állandóan védekezik, úgy tesz, mint aki aknamezőn tipeg, jobbra-balra sandít, tartva attól, hogy valakinek az érzékenységét sértheti. Én másképp szeretnék élni.”
Ha megkérdezik a véleményemet, nem térek ki a válasz elől, nem ötölök-hatolok, hanem elmondom, én hogyan gondolom. Viselem a kommunikációs kockázatokat. Ezek között voltak elég durvák is, annak idején például a Népszabadságban lenáciztak, később propagandista barátaink okleveles nőgyűlölővé igyekeztek maszkírozni egy összehangolt sajtóakció részeként: egyértelmű, hogy a sportszerűtlenségtől sem riadnak vissza. És ennek a hitelrontó szándékú erőlködésnek mi lett a vége? Helyreigazítások sorozata, valamint az, hogy a közönség kinevette őket, és kiállt mellettem. Szívszorító volt, innen is köszönöm
– nyilatkozta az énekes, ez utóbbival a 2015-ös, nagy botrányt kavaró interjújára célozva, amelyet az Echo TV-nek adott. Ebben hosszasan fejtegette, hol a nők helye a társadalomban: úgy véli, nem a pénzkeresés, hanem a női princípium beteljesítése a feladatuk, amelyet abban lát, hogy valakihez tartozzanak, gyereket szüljenek és anyává váljanak.
