A Magyarázat mindenre című film (kritikánk erről itt olvasható) vetítésével csütörtök este kezdődik meg Bécsben a 61. Viennale, Ausztria legnagyobb filmfesztiválja – írja az MTI.
Reisz Gábor rendező alkotása szeptemberben a legjobb film díját nyerte el a velencei filmfesztivál Horizontok versenyprogramjában. A bécsi fesztivál vendégei között szerepel Berkes Júlia, a film producere is – teszi hozzá a rendezvény honlapja.
A fesztivál öt bécsi színhelyén az osztrák produkciók mellett számos, a közelmúltban a világ nagy fesztiváljain debütáló filmet tűznek műsorra: vetítik majd Mijazaki Hajao The Boy and the Heron (A fiú és a kócsag) című animációs filmjét, Michael Mann Ferrari című életrajzi filmjét, Koreeda Hirokazu Szörny című drámáját, Sofia Coppola Priscilla című filmjét és Woody Allen Coup de Chance című romantikus vígjátékát.
A program retrospektív szekciójában a 2011-ben Párizsban elhunyt chilei Raúl Ruiz rendezéseiből mutatnak be válogatást. A fesztivál vendége lesz Catherine Deneuve is, aki Ruiz két filmjében is feltűnt.
Az október 31-én véget érő idei Viennalén – aminek zárófilmje zárófilmje a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Yannick című francia fekete komédia lesz – a chilei filmművészet alkotásai mellett az 1980-as évek osztrák filmjeit is láthatja a közönség.
A fesztivál központjában, a Kunsthalléban a vetítések mellett szakmai rendezvényeken és zenei eseményeken is részt vehetnek az érdeklődők.