Kultúra

Emléksétányt kapott Bódi László Cipő, a Republicot nem hívták meg

Czeglédi Zsolt / mti
Czeglédi Zsolt / mti

Emléksétányt adtak át Kisvárdán a Republic tíz éve elhunyt frontembere, Bódi László Cipő emlékére, valamint egy emléktáblát is felavattak az énekes egykori zeneiskolájának falán, ám a Republic tagjait nem, csak a Cipő halála után a zenekarból kivált Tóth Zoltánt és új formációját, a Kék és Narancssárga Produkciót hívták meg az átadásra, írja a Blikk.

Az átadón jelen volt Bódi László testvére, Bódi Marica, az édesanyja is hivatalos volt, ám ő egészségi állapota miatt nem tudta vállalni a megjelenést. Cipő testvére a lapnak elmondta:

Kettős érzések voltak bennem, hiszen egyrészt egy gyönyörű és a testvéremhez méltó emlékhely jött létre, másrészt végig mély fájdalom volt bennem, mert ez csak azért jöhetett létre, hogy Laci már nincs közöttünk.

A Cipő halála utáni első sokk lecsengésével Boros Csaba basszusgitáros állt a Republic élére, a zenekar azóta is koncertezik. Az emléksétány átadásakor is épp az ország túlsó végén volt dolguk, ám ha nem így lett volna, akkor sem biztos, hogy jelen vannak a rendezvényen, a lap ugyanis úgy tudja, meghívót nem kaptak.

Annak természetesen örülünk, hogy Cipő emléktáblát kapott és elneveztek róla egy sétányt, médiafelhajtás nélkül meg is látogatjuk majd a helyszínt mindenképpen. De az szomorú, hogy az a zenekar, amelyet évtizedekkel ezelőtt ő alapított, és amelynek a neve összeforrt Cipőjével, a sajtóból értesül erről az egészről, mert nemhogy meghívást, de még csak tájékoztatást sem kaptunk

– nyilatkozta Boros Csaba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik