Hosszú, méltósággal viselt betegség után elhunyt R. Kelényi Angelika, akit 2014-ben a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelését célzó Terézanyu-díjjal ismertek el – írja Facebook-oldalán az Álomgyár.
A kiadó hozzátette:
Angelika az elmúlt 1,5 év küzdelmeit példaértékű kitartással és akaraterővel viselte, és egy pillanatig sem hagyta abba az írást. Történetein keresztül megannyi felejthetetlen percet szerzett közönségének, könyveit immár az égi olvasóknak írja. Egyedülálló személyiségét megjelent regényei őrzik tovább. Emléke szívünkben örökké él.
A 2006-tól a Blikk Nők és a Tina magazin külsős cikkírójaként indult, majd 2012-ben a Nőkorszak.hu főszerkesztőjévé vált R. Kelényi első könyvével (Agyam eldobom) 2014-ben debütált – ezt közel harminc másik követte –, majd egymás után három évben (2014-2016) is Aranykönyv-jelöléseket gyűjtött be.
Az írónő műveiben eleinte sokak által ismert, kemény élethelyezeteket mutatott be, majd főként történelmi témájú romantikus kalandregényeket jegyzett.